Református főgimnázium, Nagykőrös, 1855

Tartalom

10

Mostan egy ifjú. Újonnan hozta

wie^házasodott, szép hites | társát.

(Adhorlatio mulierum.)

Hallottam | példában Az jó aczélt soha Tiszta vassá őtet Hogy soha aczélnak

régen hogy | mondották úgy nem paskolhatják , hogy e/lágyíthassák, őtet ne mondhassák.

(Tinódi.')

Egy szép dologról Az kinek mását Török császárnak

én emlékezném nyilván jól tudom szép leányáról

ha meghallgatnátok, ti nem hallottátok kin csudálkozhattok.

(Szendrői névtelen.)

Mostan emlékezem az e/múlt időkről,

Az ehnúlt időkben jó Toldi Miklósról stb. (Ilosvai.)

De elég ennyi, figyelem gerjesztésűi inkább, mint oly állandó rendszer követelése gyanánt, melytől soha eltérés ne történt legyen. Régi jó verselőinket semmi se vezette ímez alakításban, mint a népi dallamok és daloknak öntudatlanul bennök zengő rhythmusa , hogy botlottak nem egyszer, természetes. De így is a rhythmus fényoldala verselésöknek, azt felfogva, érezve, hajlandóbb az olvasó megbocsátni a még lábra alig kapott rímek silányságát.

IV.

Feltűnő a régi verses maradványok, sőt néha még múlt századbeli költőink nyelvén is egynémi sajátságos szórend, mely első tekintetre úgy látszik, mintha a rím, vagy caesura által lenne kierőszakolva, vagy a latin költők hasonló szabadságát utánozná. Értem a beszéd oly módoni összeforgatását, hogy a minek prózában elül kellene jőni, hátrább marad és viszont; — hogy például a kötszó , mely különben a sor kezdetén állna, középre vettetik ,

mifll • Szent körösztfán ha imádlak. (Sz. Bernit hymnusa.)

Szerető szolgáját mert megölte vala. (Ilosvai.)

Könyörgök, nekem is hogy már légy vezérem. (Balassa.)

A gyékényt alólad míglen el nem vonja. (Beniczki.)

Azonban követem ha odaérkeznék. (Gyöngyösi.)

hogy a visszahozó névmás (a ki, dologról is) szokatlanabb helyet nyer, mint:

Szörnyű halál kit meggyőzött. (Sz. Bernül h)

És nem leszen, te testedről, ki őket elűzze. (Morvát A.)

Kedves életnek ezt valaki (a ki) nem vallja. (Rimái.)

Ilyenek még egyéb, önkényesnek tetsző inversiók , mint:

Nem sokat ó azon gondolkodott vala. (Istvánfi Pál.)

Mert hamis beszédet ez ellen szerzettek. (Batízi.)

s a névelő az a , vagy valamely particula {hogy) szokatlan kihagyása, s t. e féle. Ezek s a hasonlók, mondom, caesura kedvéért, vagy római költők utánzásául, látszanak összeforgatva lenni: de nem úgy van. Igaz, hogy Zrínyi előtt a római költő látszik lebegni, midőn a magyar szórenden efféle erőszakot tesz:

Földre megtompítván esék maga vasát (a dárda),

sőt Gyöngyösi, a magyar rhythmust annyira érző Gyöngyösi is mond ilyet :

Forgatják a habok mint a mely hajókat.