MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1989
1989. április 24. • 857. őe. - Oldalszámok - 1989. 857. 22.
2-2 MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA SALGÓTARJÁN Salgótarján, 1989. IV Készült: Látta: (t. 7. 26 I példányban Tájékoztató az alternatív politikai szervezetek tevékenységéről , a pártszervek- és szervezetek velük kapcsolatos magatartásáról 1. / Általános jellemzők Az országos pártértekezletet követően - a politikai pluralizmus megnyilvánulásaként - 1988. őszétől Nógrád megyében is megjelentek az alternatív politikai szervezetek. Napjainkra 10 helyi csoport jött létre, összesen mintegy 300 fős tagsággal. A legnagyobb létszámmal és tömegbefolyással a Magyar Demokrata Fórum és a Münnich Ferenc Társaság rendelkezik. Működik helyi szervezete a Független Kisgazdapártnak és a FIDESZ-nek is. Más országos alternatív szervezetnek is vannak egyéni képviselői, tagjai. Szervezettségükről pontosabb képet nehéz kialakítani. Ugyancsak lehetetlen körülhatárolni a szimpatizánsak körét. Mindenesetre a közvéleményre gyakorolt hatásuk nagyobb, mint a konkrét közéleti súlyuk, szerepük . Az alternatív szervezetek száma és taglétszáma kevesebb, mint az or szag más térségeiben, az egyetemi városokkal rendelkező megyékben. Ez következik Nógrád politikai hagyományaiból, arculatából, más megközelítésben azonban felveti az itt élők kevésbé kezdeményező gondolkodását, magatartását is. A hirtelen megnövekedett politikai mozgástér váratlanul érte a formálódó, alakuló szervezeteket is. Legtöbbjükre még ma is az jellemző, hogy keresik helyüket a megújuló politikai rendszerben* Ma még egyikük sem rendelkezik a helyi társadalmi és gazdasági