MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1988
1988. április 26. • 843. őe. - Oldalszámok - 1988. 843. 9.
- 9 3 Javaslom, hogy az 19B8. évi cseretervet fogadjuk el. Az apparátusban még történhet változás. A hatásköri lista módositására vonatkozó észrevételeket, javaslatokat jogosnak tartom. Egyetértek azzal, hogy a megyei úttörőelnök maradjon végrehajtó bizottságunk hatáskörében. '*'* Plachy Péter elvtárs: A városi párt végrehajtó bizottságok a május 4-i üléseiken vizsgálják felül a hatásköri listájukat, jelezték, hogy további alapszervezete- "^ ket ruháznak fel káderhatáskörrel. Amennyiben rendező elv, hogy apparátusi alapszervezet nem dönthet választott vezető ügyében, újra kell gondolni mindazokat a javaslatokat, melyek a szakszervezetekre, szövetségekre vonatkozóan elhangzottak. ' - y, Géczi János elvtárs összefoglalója: Fogadjuk el az 1987. évi kádercsereterv végrehajtásáról szóló értékelést, a Gampel elvtárs által tett kritikai észrevételekkel kiegészitv A beiskolázásról, továbbképzésről az eredmények elismerése mellett ál- . lapítsuk meg: esetenként előfordul, hogy a felvételre jelentkező kellően nem készül fel, illetve a tanulmányait indokolatlanul hagyja abba. Az SZKP politikai továbbképző intézetébe való beiskolázásra nagyobb erőfeszítéseket kell tenni. Arra is jobban ügyeljünk, hogy a továbbtanulás ne menjen a munka rovására és összhangban legyen a munkahely érdekeivel, a politikai szükséglettel. Az utánpótlási tervet igényesebben tekintsük át, hozzunk több javaslatot üzemi területről, nők és fiatalok köréből, ahogyan azt Gampel elvtárs is javasolta. Olyanok szerepeljenek a tervben, akik megyei szinten is érdemben számításba vehetők. Erre a II. félévben térjünk vissza. Az 1988. évi kádercsere tervet fogadjuk el. Személyi kérdésekben a testületi hatáskört érdemben érvényesítsük, minden esetben követeljük meg ^ azirásoselőterjesztést. Az országos pártértekezletet követően áttekintjük testületeink össze-'^ tételét is, erről a rendkívüli VB ülésen már döntöttünk. A hatásköri '•; lista módosításának elveit a hozzászóló elvtársak elfogadták. A lényeg, ' hogy csökkentsük az átfedéseket és a személyi kérdésekben érdemben tudjunk dönteni. Készítsük fel az alsóbb pártszervezeteket a hatáskör fogadására, és fokozzuk ezzel kapcsolatos irányító, ellenőrző és segítő ' munkánkat. Tekintsük ezt folyamatos feladatnak, kezeljük rugalmasan. Adhatunk le további hatásköröket, ugyanakkor vissza is vonhatunk. Juscsák elvtárs javaslatait vizsgáljuk tovább. A megyei úttörőelnök maradjon a megyei VB hatáskörében, a Palócföld főszerkesztője pedig kerüljön a tanácsi apparátusi pártbizottsághoz. A VB az előterjesztést az összefoglalóban elhangzottak szerint elfogadta .