MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1988
1988. március 29. • 841. őe. - Oldalszámok - 1988. 841. 18.
lí Érzékelhető különbség mutatkozott a választott tisztségviselők, testületi tagok, munkahelí^i vezetők, valamint a dolgozók vélemércsralkotásában, A vezetői, mozgalmi tapasztalatokkal rendelkezők mélyebben ismerik hel:yzetünket, az összefüggéseket, részesei a döntéseknek, A dolgozók kritikusabban, sok vonatkozásban más nézőpontból közelitették meg a kérdéseket, felvetve a vezetők felelősségét, számonkérésének, példamutatásának fontosságát, az alapszervezetek munkájának gyengéit, a párttagok őszinte tájékoztatásának hiányát. Külön említést érdemelnek az idősebb - elsősorban lakóterületen, községekben tevékenykedő kommunistáink elkötelezett megnyilatkozásai, a párthoz való erős érzelmi kötődésük, a megújulási, kibontakozási feladatokra tett sokirányú javaslataik. A fiatalok közül többen elbizonytalanodásuknak, kilátástalanságuknak adtak hangot. Az elbeszélgetések során a legtöbben a stabilizációs és kibontakozási program országos és helyi megvalósulásával, a párt vezető szerepével, belső életével és saját alapszervezetük tevékenységével összefüggésben nyilvánítottak véleményt. Az Országos Pártértekezlet összehívásának bejelentése, a párt vezető szerepére, a politikai intézményrendszer korszerűsítésére és az ideológiai munkára vonatkozó tézisek vitájának folyamata pozitiv hatást gyakorolt a beszélgetések tartalmára. A gazdaság;i-tár3adalmí kibontakozás programját párttagjaink alapvetően elfogadták, a feladatokat fontosnak, halaszthatatlannak és reálisnak minősítették. Egyetértenek abban, hogy a program csak széles körű nemzeti összefogással valósitható meg. Megfogalmazták azt is, hogy előbbrelépni csak az eddiginél következetesebb és határozottabb irányítással és ellenőrzéssel leiiet. « 1 íí , * ^^ ÍTöbben a kibontakozást lassúnak, akadozónak tartják, érde-^"^"^ I ffiibb elmozdulást vártak. A gazdaságpolitika új elemeinek /adó, ár, bér/ megértetésében és elfogadtatásában még sok a tisztázatlan kérdés,amely feszültséget, bizonytalanságot szül. Vannak, akik a kibontakozási program végrehajtásának személyi feltételeit sem látják biztosítottnak. Kemény bírálatok hangzottak el a