MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1988

1988. március 29. • 841. őe. - Oldalszámok - 1988. 841. 6.

- 6 - ! ­érzékelhető a kibontakozási programhoz való viszonyban* Nem voltunk e­léggé felkészülve a szélsőséges, demagóg vélemények kezelésére, nem tudtunk megválaszolnif érvekkel vitatkozni* Sokan nagyobb arányú ki­kerülésekre számítottak, mint ami valóságosan bekövetkezik* Valószinü jó néhány kommunista közösség nem tudta saját alapszervezetében elér­ni« hogy mindazok kikerüljenek, akikről köztudott, hogy nem odavalók. Nyilván vannak olyanok is, akik jobb lett volna ha nem kerültek volna ki. Bizom abban, hogy a párttagság érzékelni fogja &z elkövetkezendő hónapokban, szisztematikusan történik annak megvalósítása - országosan és helyben is - amit igényelt, amit javasolt* Véleményem szerint a tagkönyvcsere egész tapasztalata és abból fakadó feladatok berendeződnek a pártértekezlet előkészítésébe az ottani fe­ladatmeghatározásba* > Plachy Péter elvtárst Néhány kategorikus kifejezés nem adta vissza azt a tartalmat, amit szán­tunk neki, ezeket tovább fogjuk pontosítani, A feladatokkal kapcsolatosan ugy érzem bátortalanok voltunk, nem mer­tük javasolni, hogy a tapasztalatok hasznosítása a megyei pártértekez­let elé kerülő határozattervezetbe vagy feladattervbe bekerüljön megfo­galmanzásra, Géczi János elvtárs összefoglalóját Nagyon fontos szakasza zárult le az elbeszélgetések befejezésével a tagkönyvcserének. Állapítsuk meg, hogy elérte célját. Tartalmas, értel­mes eszmecsere folyt a politikai helyzetről, a gazdaságról, az életkö­rülményekről, a pártéletről, a pértta^ egyéni munkájáról és B-Z. irányi­tó pártszervekről. Ezért fejezzük ki elismerésünket a szervező munká­ért, az elbeszélgetés tartalmas lebonyolításáért, A személyi feltéte­lektől függően jelentős különbségek is voltak az előkészítésben és vég­rehajtásban, A helyzet megítélésében egységesebb a párttagság, minden területen növekedett a cselekvő aktivitás, 3ó hatással volt a pártta­gok egyéni tevékenységének minősitése, értékelése. Többet vártunk at­tól, hogyan értékelik &z irányító pártszervek munkáját, Erősebb kriti­ka hangzott el a KB felé, ugyanakkor kevésbé volt jellemző az önkriti­kus szemléletmód* i 4 , ^ . . -^r Az elbeszélgetések hangulatáról megállapíthatjuk, hogy alapvetően ki­egyensúlyozott vélemények, konstruktív javaslatok, észrevételek mellett tapasztalhattunk bizonytalanságot, bizalmatlanságot, szélsőséges, nem megalapozott véleményeket. Sokszor még a kilátástalanságot is megfogal-

Next

/
Oldalképek
Tartalom