MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1987

1987. december 29. • 837. őe. - Oldalszámok - 1987. 837. 4.

függően differenciáltan jelentkeznek. Vállalásaikat csak a gazdasági szervek és a pártszervezetek támogatásával képesek végrehajtani. Erre ebben az anyagban is utalni lehetne. Szálai László elvtárs: Az előterjesztés jól mutatja be azt a politikai folyamatot, amely a KISZ megyei szervezeteiben a KB novemberi állásfoglalása után végbe­ment. Érzékelteti a júliusi határozat fogadtatását, sajátos feladataik vállalását, a végrehajtás kezdeti tapasztalatait. A "Jövőnk a tét" akcióval a KISZ elsőként inditott meg közös gondolkodást és vitát a fiatalokat leginkább érdeklő kérdésekről. Az összegzés alapul szolgált a gazdasági, társadalmi kibontakozást elősegitő feladatai kimunkálá­sához, összhangban a megyei pártbizottság erre vonatkozó határozatával. A pozitiv összkép mellett látni kell, hogy az ifjúsági szervezetek mű­ködése jelentős differenciáltságot takar. Becslések szerint az alap­szervezetek, illetve a tagság 40-50%-a felel meg az uj követelményeknek. Biztató, hogy a felzárkózás a megújulás folyamata megindult, amelyet pártszervezeteinknek is fel kell karolni. Ujabb határozatot a KISZ szervezetekre vonatkozóan nem javaslok megfogalmazni. A korábbi dönté­sekben megszabott tennivalók folyamatos karbantartását elégségesnek tartom. A pártszervezetekre viszont konkrétabb és kissé részletesebb feladatokat kellene meghatározni. A KISZ szervezeteket irányitó, azokkal együttműködő pártszervezetek ismerjék meg jobban a fiatalok politikai törekvéseit, a mozgalom szervezeti és tartalmi megújulására irányuló elképzeléseit. Nyújtsanak nagyobb segitséget az átlagnál gyengébb alap­szervezetek számára. Támogassák, koordinálják azokat az akciókat, ame­lyeket a KISZ felvállal és amelyeket csak a pártszervekkel együttműködve képes megvalósítani. Ifjúságpolitikai Munkabizottságunk 1988-ban tekint­se át, hogy a KISZ szervezetek hogyan hajtották végre időarányosan a gazdasági, társadalmi kibontakozásra vonatkozó feladataikat. Javaslom, hogy a februári városi elsőtitkári, osztályvezetői értekezleten adjunk tájékoztatást a napirendről. A megyei KISZ Bizottsággal törekedni fo­gunk konkrétabb napi munkakapcsolat kialakítására, segítjük saját ki­adványuk tartalmasabbá tételét. Géczi János elvtárs összefoglalója: Javaslom, hogy fogadjuk el a szóbeli és az írásos előterjesztést. A kért pontosításokat végezzük el, az elhangzottakkal egészítsük ki. Állapítsuk meg, hogy a KISZ megyei Bizottsága, a KB novemberi és júliusi határozata szellemében - a KISZ KB útmutatását figyelembevéve - időben és jó szellemben reagált a gazdasági, társadalmi kibontakozás feladatai­ra. Felismerték, hogy ez uj lehetőséget teremt nemcsak a társadalmi,

Next

/
Oldalképek
Tartalom