MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1986
1986. január 28. • 785. őe. - Oldalszámok - 1986. 785. 31.
- 3 Az első négy évben a létszám-alakulás is döntően az volt, de az 1985 évi kedvezőtlen /sertés, szarvasmarha/ állománycsökkenés már meghatározza és neheziti a következő évek kiemelt feladatainak teljesitését. Még egy témakör a VI. ötéves tervre vonatkozóan! A beruházások terén legfontosabb céljaink megvalósultak. A korábbinál hatékonyabb állóeszközgazdálkodás bontakozott ki. A tervciklusban az állóeszközök bruttó értéke 83o millió forinttal, a nettó érték pedig <485 millió Ft-tal növekedett. A beruházási döntések fő kritériuma a gazdaságosság lett. Ugyanakkor egyes ágazatok fejlesztőképessége jelentősen romlott. Kritikus a helyzetünk az állatférőhely bővitésben, rekonstrukcióban, az infrastrukturális beruházásoknál. A műszakitechnikai szinvonal a gabona ágazatban fejlődött, máshol a stagnálás a jellemző, vagy a relativ elmaradás. Erről az erőforrások hasznosítását tárgyaló vb-ülésen szóltam. II. A nagyüzemek 1985 évi gazdálkodásának várható eredményei, feszültségek a/ Az 1984 évi jó eredmények után az üzemek látszólag óvatos 1985 évi tervet készitettek. Az ma már látszik, hogy ennek reális alapja volt. A kiegészitő tevékenység árbevételének mérsékelt növekedése mellett az alaptevékenység árbevételének csökkenését tervezték gazdaságaink. Előzetes adatok szerint a nagyüzemek összes árbevétele - mind a bázist, mind pedig a tervezettet - meghaladja 1-, illetve 3 %-kal. Országosan a termelés folyóáron várhatóan 1 %-kal haladja meg az előző évi teljesítményt. A megyében az alaptevékenység árbevétele - folyó áron mérve - szinten maradt, az országos 3-4 %-kal visszaesett,