MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1986
1986. március 25. • 789. őe. - Oldalszámok - 1986. 789. 50.
«• 4 — Az előadássorozatok, illetve az önálló előadások tematikájában célszerű megyei, helyi jellegű témák beépitése is. E forma működését jól össze kell hangolni a tömegpolitikai munka és az ismeretterjesztés egyéb formáival* Biztosítani kell a megyei előadói csoport tervszerűbb foglalkoztatását is. Az előadásos propaganda szervezése főleg kisebb létszámú alapszervezeteknél, területi, körzeti pártszerveknél a tanfolyamokra nehezen bevonható párttagok, valamint a tömegkapcsolatok szempontjából fontos párton kivüli rétegek körében. B/ Káderoktatás a/ A Marxista-leninista Esti Középiskola első évfolyama már nem. szervezhető. A második évfolyam hallgatói a korábbi program és tematika alapján folytassák és fejezzék be tanulmányaikat • b/ A pártiskolák a korábbi tanulmányi programok alapján működnek. c/ A Marxista-Leninista Esti Egyetem általános tagozatán a tanulmányaikat kezdők változatlan program szerint tanulnak. A szakositott tagozaton tanulmányaikat kezdők két éves tanfolyamra iratkozhatnak be. A jelenleg tanulók három éves program keretében folytathatják tanulmányaikat. A speciális továbbképző tanfolyamok a hagyományos tanulmányi program szerint működnek. A pártiskola és az esti egyetem tanfolyam-szerkezete /lásd 2. 3* sz. melléklet/ a helyi politikai szükségletekre épül, a városi, illetve várősi jogú pártbizottságokkal egyeztetve alakult ki. E szerint a pártiskolai képzésben a korábbinál nagyobb szerepet kap az alapszervezetek reszortfelelőseinek, valamint a pártbizottságok mellett működő munkabizottságok tagjainak felkészitése. Néhány tanfolyam - a beiskolázó pártszervek kérésének megfelelően - kihelyezett formában indul. A tervezet szerinti beiskolázás közel 1000 főt érint. Az esti egyetemi beiskolázási javaslat /mintegy 720 fő/ mennjri-