MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1986

1986. október 7. • 803. őe. - Oldalszámok - 1986. 803. 8.

én mégis visszalépésnek érzem az impozáns nagyterem, az értelmiség otthonának bérbeadását. Uj helyzetet teremtett az a tény, hogy a TIT társadalmi szervezetként működik és a Minisztertanács hatáskörébe került. Ugyancsak figyelembe kell venni a közigazgatási rendszer vál­tozásait is. E körülmények között elismerésre méltó eredmények szü­lettek, fontos értékközvetítő, értékteremtő munkát végeztek. Az alap­vető célok továbbra sem változnak, ugyanakkor ugy látjuk a megyei szervezet munkájában is vannak további tartalékok. Törekedjenek még jobban mobilizálni a megyében élő értelmiség szellemi energiáját. Össze­tételében országosan a TIT tagság aránya elfogadható, mégis ugy látjuk lehetséges és szükséges növelni létszámukat, különösen a rugalmasan gondolkodó, kezdeményező, az újra fogékony fiatal értelmiségiek, szak­emberek köréből. A megyei testületek munkáját a TIT Országos Központ­jához hasonlóan Ítéljük meg. Azonban olyan centrális helyen, mint Salgótarján évek óta nincs megoldva folyamatos testületi tevékenység. Önkritikusan kell azt is szóvátenni, hogy néhány kulcspozícióban évek óta fluktuáció van. Alapvetően rendben lévő a közgyűlésre való fel­készülés, de a megyeszékhelyen a fenti okok miatt nehéz lesz színvona­las elemzést végezni. Megújulásra van szükség az együttműködésben, a módszertani munkában. A TITnek fontos szerepe van a tudatformáló mun­ka egészében, az ideológiai feladatok végrehajtásában. Ezért tevé­kenységükhöz a pártszervezetek részéről a jövőben is törekszünk meg­felelő politikai támogatást nyújtani. Ez egyrészt szemléletformáló munkát jelent, másrészt igénytámasztást, segítséget a káderpolitikai kérdések megoldásában. Géczi János elvtárs /összefoglaló/ Az előterjesztés és a vita is érzékeltette, hogy milyen jelentős válto­zás ment végbe a TIT szervezetek tevékenységében. Eredményes munkáju­kért a VB fejezze ki elismerését. Az értékek elismerése mellett azon­ban szólni kell azokról a területekről is, melyeken nem történt előre­haladás. Komoly tartalékok, feladatok vannak a szellemi erők mozgó­sításában, az értelmiség bevonásában, a fiatalításban, a különböző szakterületek egyenetlenségeinek mérséklésében, a tartalmi és mód­szertani munka korszerűsítésében. A feltételek, körülmények válto­zása ösztönzést kell hogy jelentsen a további megújuláshoz. Az elő­terjesztés és a vita alapján készüljön állásfoglalás, melyet a küldött­értekezlet munkájában, illetve a TIT szervezet programjának kiala-

Next

/
Oldalképek
Tartalom