MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1985
1985. július 30. • 772. őe. - Oldalszámok - 1985. 772. 20.
- 10 - A Városi jogú Pártbizottság segitse elő a vállalati központok, a koordinálási joggal rendelkező pártszervek és gyáregységek hatékonyabb együttműködését* Továbbra is kezdeményezze a gazdálkodási önállóság erősítését, a termelőszövetkezetek együttműködésének fokozását, tevékenységük jövedelmezőségének javitását. Segitse a gazdasági egységek pártszervezeteit a helyi feladatok megoldásában, az űj termelési formák és vállalatirányítási rendszer bevezetéséhez kapcsolódó politikai feladatok végrehajtásában. - A területfejlesztés vonatkozásában - a kialakult és jóváhagyott helyzetnek megfelelően - erősiteni kell Bátonyterenye vonzásközponti jellegét és a térségi szemléletet. Kiemelten kell kezelni a székhelyközségek alapellátó tevékenységének fejlesztését. Ugyanakkor figyelembe kell venni Salgótarján megyeközponti szerepét és területünkre gyakorolt hatását. - Segiteni kell a gazdasági egységek és tanácsok tevékenységének összehangolását és részvételüket a településfejlesztésben. A lakosság egyenlő teherviselését és nagyobb mérvű bevonását kell szorgalmazni. - Az űj területi egység lehetőségeinek és szükségleteinek megfelelően át kell tekinteni a közoktatás és közművelődés irányításának helyzetét. A tartalmi munka színvonalának emelése érdekében kezdeményezni kell a gazdasági egységek bevonását, az eszközök koordinálását és kihasználását. Fokozott figyelem irányuljon az intézményi pártalapszervezetek munkájának segítésére, - Az új tanácsi testületek színvonalas munkája a további előrehaladás kulcskérdése. Ezért javitani kell a tanácsok pártirányitását. A vonzáskörzeti pártszervek munkájának módszeres segítésével el kell érni e tevékenység felelősségteljes ellátását* Nagyobb figyelmet kell forditani a tanácsban dolgozó kommunista tanácstagok munkájára. Segiteni kell a tanácsi döntések előkészítésének demokratizmusát, a végrehajtás helyi politikai feltételeinek biztosítását.