MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1985
1985. december 30. • 783. őe. - Oldalszámok - 1985. 783. 26.
A felszabadulás óta hagyományosai jelenlévő formák mellett, - öntevékeny művészeti csoportok, körök, szakkörök, rétegklubok - az elmúlt 3-5 évben olyan kezdeményezések születtek, - szabadidős társaságok, lakóklubok, művelődési körök, közművelődési egyesületek, - amelyek a nélkülözhetetlen demokratizálódási folyamatban is, a közművelődés belső tartaliaának, szakmai eszköztárának gazdagítása terén is fejlődést eredményeztek. Az uj tipusu kezdeményezéseket megyénkben fontos, az ügyet előrevivő testületi döntések is ösztönözték, segítették, 4z MSZMP megyei Bizottsága elsősorban közösségi határozatával, a Megyei Tanács a kistelepülések kulturális életével foglalkozó állásfoglalásával és a művészeti élet fejlesztéséről kialakitott döntésével adott elvi és gyakorlati útmutatást a széleskörű munkához, olyan közművelődési formák megerősítéséhez, amelyek személyiségfejlesztőek, és képesek arra, hogy sokirányú társadalmi alkalmazkodásra készitsenek fel, A közösségek sokat vitatott válságtüneteinek ellenében is lehetséges és szükséges kezdeményezni, az élményt, a közösen megélt érzelmeket, az otthonosságot nyújtó közösségek működtetése érdekében, A Nógrád megyei közművelődési hálózatokban működő szervezett közösségek, köréből a korábban már sok figyelemmel, segitő szándékkal elemzett hagyományos formákat csak annyiban vizsgáljuk, amennyiben sajátosan megújuló eszközeikkel uj módon, korszerűen jelenthetnek demokratikus fórumot tagjaiknak; megtartó, vonzó közösséget példáznak, A több száz öntevékeny csoport, rétegklub, szakkör, együttes köréből csak tucatnyi hagyományos közösség felel meg ilyen követelményeknek megyénkben; nagyrészt kistelepülések parasztkórusai, munkás-énekkarok, nyugdíjas klubok, kertbarátkörök.