MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1984

1984. július 31. • 746. őe. - Oldalszámok - 1984. 746. 19.

n - 3 - A sorozások politikai, érzelmi hatásának növelése érdekében legyen folyamatosabb, élőbb a KISZ szervek közreműködése. Vizsgálják fe­lül a részvétel formáit, az alkalmazott módszereket, kezdeményezzék az indokolt változtatásokat, - A katonai szolgálatot teljesitő hadkötelesek és hozzátartozóik érdekvédelmét a tanácsok, honvédségi és munkáltató szervek a tör­vény előirásai szerint biztosítsák. A szervek szerezzenek érvényt annak, hogy az állampolgárok személyes kötelezettségük teljesitése közben megkapják az őket megillető jogokat és élvezzék az állam és a társadalom megbecsülését. A párt- és társadalmi szervek segitsék elő a leszerelők beilleszkedését, hasznosítsák politikai felkészültségüket, fegyelmezettségüket, vonják be a közéleti tevé­kenységbe, - Az állami és gazdálkodó szervek mennyiségben és minőségben egy­aránt tegyenek eleget azoknak a gazdasági és anyagi szolgáltatási kötelezettségeknek, amelyek az ország védelmi rendszere, a Varsói Szerződésből ránk háruló feladatok teljesitése, illetve hatékony­ságának növelése céljából szükségesek. Biztosítani kell a folya­matos adatszolgáltatást és ellenőrzést, - A polgári védelem fokozása érdekében javítani kell az irányitó, szervező és ellenőrző munkát, a munkaviszonyban nem álló lakosság irányában végzett propaganda hatékonyságét, az alegységek felké­szítését és felszereltségét. Ehhez a tanácsok és a gazdasági szer­vek célszerűen használják fel a rendelkezésükre álló eszközöket, - Az állam- és közbiztonság terén elért eredmények fenntartása és növelése céljából a területi párt-, állami és társadalmi szer­vek segitsék és népszerűsítsék az önkéntes csoportok munkáját, biztosítsák társadalmi megbecsülésüket. Támogassák az Ifjú- és Úttörő Gárda keretében végzett honvédelmi nevelő és felkészítő munkát, - A rendkívüli időszakra való felkészülés végrehajtásában az irá­nyitó szervek fokozottan ellenőrizzék a katonai mozgósításból a tanácsi és gazdálkodó szervekre háruló feladatok teljesítését, - A Nógrád az igényes és színvonalas sajtó-propagandamunkához nyújtson segítséget a Nógrádi Szemlének és a nagyobb üzemi lapok­nak is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom