MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1984
1984. július 17. • 745. őe. - Oldalszámok - 1984. 745. 17.
.nem végzettek szarna is megközelíti a 700 főt«, Ismeretes, hogy ezeknek a rétegeknek a politikai munkába, a közéletbe való bevonása csak nagyon korlátozottan valósit ható meg. A gyári pártbizottság munkarendje,munkamódszere, fejlesztésének feladataira 1932. júliusában hozott határozatunk végrehajtásáról a következó'ket szeretném elmondani: 1932, júliusi határozatunknak megfelelően a pártbizottság működési rendje kialakult, jó. Minden hatáskörbe tartozó kérdésben időben döntünk. Munkánkat a felsőbb pártszervek határozatai, a saját éves munkaprogram, a féléves üléstervek alapján végezzük, amelyeknek elkészítését segiti, hogy rendszeresen kérünk és kapunk javaslatokat az alapszervezetektől, munkabizottságoktól, testületek tagjaitól. Feladatokat határoztunk meg az alapszervezeteknek. Ajánlásokkal segitjük a tömegszervezetek és mozgalmak tervező munkáját. líem ragaszkodtunk mereven az előre kialakított elképzelésekhez, figyelembe vettük és rugalmasan a testületek napirendjére tűztük az élet által felvetett új kérdéseket. /Évente 1-2 olyan kérdést is megtárgyaltunk, amelyek eredetileg nem szerepeltek a végrehajtó bizottság üléstervében. A gazd.politikai kérdésekkel együtt a korábbinál nagyobb hangsúlyt kapott a tudatformáló, szervező, mozgósító munka, a célkitűzések megvalósításához szükséges egységes szemlélet és cselekvő támogatás kialakítása;, A pártbizottság tagjainak - a korábbi határozatunknak megfelelően - nagyobb szerepet biztosítottunk a testületi döntések elő készítés éljen, a hozott határozatok végrehajtásában és ellenőrzésében. A döntések előtt szélesebb körből kértünk véleményt a párttisztségviselőktől és párttagoktól, az érintett üzem vagy munkahely dolgozóitól. Az elhatározások megvalósítását az adott területen dolgozó pártbizottsági tagoknak, párttagoknak kiadott konkrét pártmegbizatások segítették. A PB. tagjainak nagyobb része jól közvetíti az általa képviselt munkahelyi környezetet, a pártalapszervezet véleményét * hangulatát a testületi üléseken. Eredményesen vesznek részt a testületi döntések ismertetésében, végrehajtásban és ellenőrzésben. Szemetes munkájukkal segítik saját alap szervezetük tevékenységét. Több éves erőfeszítéseink ellenére a testületi tagok egy részénél azonban még mindig tapasztalható, hogy nem tudja munkáját megfelelően ellátni, választott tisztségének megfelelni. Az elvárhatónál kevesebbszer mondja el, közvetíti testületi üléseken környezete véleményét, ill. nem továbbítja, képviseli kellőképpen saját környezetében, az alapszervezetében a testületi döntéseket. A konkrét témára való felkészülés hiánya gátolja abban, hogy