MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1984
1984. január 17. • 732. őe. - Oldalszámok - 1984. 732. 22.
rJ~ 10 Áz ÉSZAKKŐ megyei üzemegységei a nagyvállalat által készítendő intézkedési tervhez kapcsolódva tárják fel a hatékonyság javításának helyi szervezési, műszaki, gazdálkodási tartalékait, s következetesen munkálkodjanak azok kihasználásán. A körzeti és munkahelyi pártszervek, szervezetek igényeljék és segítsék az alacsony hatékonyság megszüntetésére irányuló intézkedési tervek átdolgozását, kiegészítését. Ennek során az egyszeri tartalékok, a rövid távon eredményt hozó intézkedések mellett fordítsanak nagyobb figyelmet a perspektivikus fejlődést megalapozó tennivalókra. A helyi feladatok elfogadtatása, a végrehajtásra való mozgósítás érdekében a továbbfejlesztett intézkedési tervek kerüljenek megvitatásra, kiegészítésre a különböző üzemi fórumokon* A munkahelyi pártszervezetek segítsék a feladatok megvalósításához szükséges helyi politikai feltételek megteremtését* Ennek megfelelően végezzék a szakszervezet és KISZ szervezetek tevékenységének politikai koordinációját is. A Végrehajtó Bizottság kéri: - az Ipari Minisztériumot , hogy a Pénzügyminisztériummal együtt vizsgálja meg a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár gazdasági kibontakozódásának lehetőségeit, s döntsön a megoldás módszerében; - a Megy_ei Tanáosot , hogy támogassa a Sütőipari Vállalat lakossági ellátást javitó tevékenységét* Kezdeményezze, hogy a szükségszerű fejlesztések hatékonyságcsökkentő következményei ne érintsék hátrányosan a vállalat gazdálkodását, fejlesztési tevékenységét $ ~ az ÉSZAKKŐ Kőbánya Vállalat vezetését, hogy a szanálási eljárást követően készítendő intézkedési terv kerüljön lebontásra üzemegységek szintjére* Ebben fogalmazódjanak meg konkrét - határidővel és felelősökkel megjelölt - feladatok; " a KISZÖV-öt, hogy nyújtson konkrét segítséget a líógrádmegyeri Ipari Szövetkezet hosszabb távú, stabil gazdálkodásának megteramtéséhez* /~\ v r Szabó István Gazdaságpolitikai Osztály vezetője