MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1984

1984. január 3. • 731. őe. - Oldalszámok - 1984. 731. 30.

ho - 4 ­amelyekben a korábbiakban is előfordult igénytelenség, felü­letesség most sem készültek fel alaposan a beszámoló taggyűlés­re # Alacsony színvonalú előkészítés után, formális taggyűlést tartottak. Figyelembe véve azt, hogy ismétlődő jelenségről van szó az irányító pártbizottságoknak konkrétan, tételesen kell visszatérni azokra az alapszervezetekre, ahol a vezetőségek gyenge előkészítést végeztek, nem volt megfelelő megjelenés, semmitmondó beszámoló készült, a párttagság nem mondott véle­ményt (pl# Homokterenyei PB területén, Fémipari Vállalat, Rom­hány ÉKGY lakóterületi alapszervezet). Ezeken a helyeken nem­csak a jelenséget, hanem az okokat is fel kell tárni és meg kell hozni a szükséges intézkedéseket. Egy másik figyelemre méltó jelenség, hogy a nehéz helyzetben lévő gazdasági egységekben a párttagság hangulatát, vélemény­alkotását a helyi tapasztalatok jobban befolyásolják, azokból gyakran az egész politikára általános következtetéseket vonnak le. Ezekben az egységekben, valamint a legnehezebb szociális körülmények között élők körében gyakori a pesszimista hang egész szocialista fejlődésünkkel, a jövőbeni céljaink megvalósítható­ságával kapcsolatosan. Különösen erősödtek az ilyen jellegű fel­vetések az 1984* évi népgazdasági terv életszinvonalpolitikai előirányzatainak megismerése után. A pesszimizmus gyakran pá­rosul a saját lehetőségek lebecsülésével, külső segítségre vá­rással. Fellelhetők szélsőséges nézetek, előfordul demagógia is. Végezetül egy szélesebb körben tapasztalt probléma, - melynek megítélésében a párttagok véleménye is megoszlik - hogy az év végi beszámoló taggyűlések a sokoldalú fejlődés ellenére nem elég személyhez szólók, ma még nem szolgálják eléggé a kommu­nisták személyes nevelését. Ezek után konkrétan szólok a beszámolókban és a vitában felve­tett kérdésekről, véleményekről. Bár Qzelőkészítés során nem kértük, az alapszervezetek többségé­ben tex^et kapott a nemzetközi helyzet értékelése, a belső építő­munka külső feltételeinek alakulása. A feszült nemzetközi hely-

Next

/
Oldalképek
Tartalom