MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1984
1984. október 23. • 752. őe. - Oldalszámok - 1984. 752. 3.
s - 2 A népfront a képviselők és a lakosság kapcsolatának továbbfejlesztését tartja szükségesnek, különösen a kistelepüléseken. Ehhez kívánunk segítséget nyújtani a beszámolók szervezésével, a javaslatok támogatásával. Közreműködünk a jelöltek kiválasztásában,-különös tekintettel - a többes jelölés bevezetésére, a nagyobb követelményekre, Zsuffa Niklós elvtárs: Egyetértek az értékeléssel és a javaslatokkal, A képviselői munkában főleg a lakóterületi kapcsolatok erősödtek, amelyek növelték tekintélyüket. Ez azonban a Tőzsér elvtárs esetében például jelentős túlterhelést okozott. Emiatt a törvényalkotással összefüggő feladatoknak már kevésbé tudott eleget tenni, Javaslom, hogy mentesülj ene K a képviselők az olyan lakossági ügyekkel való foglalkozástól, melyek intézése a tanácsok feladata, Géczi János elvtárs összefoglalója: A képviselőcsoport működéséről tájékoztatót kértünk, számítva arra, hogy a Központi Bizottság határozata alapján - az országgyűlés elnöke részletesen is meghatározza a munka továbbfejlesztésének feladatait, Javaslom, hogy az előterjesztést fogadjuk el. Reálisan, tényszerűen mutatta be a képviselőcsoport munkáját. Megállapításai, következtetései helytállóak. A tervezett feladatokkal is értsünk egyet, A csoport jól hasznosította a VB ajánlásait, amelyek elősegítették a tervszerűbb, színvonalasabb munkát, a képviselőknek az országgyűlésben és a választókerületekben kifejtett hatékonyabb tevékenységét. Ebben jelentős szerepet vállalt Hütter elvtárs, aki különösen a fiatal képviselőknek nyújtott hathatós segítséget, A képviselők aktivitása növekedett az országgyűlés plónumán is, de főleg a bizottságokban, A felszólalások számát elégségesnek tekintjük, A választók közötti munkájuk fokozódott, jelentős részt vállaltak abban, hogy a politikai hangulat a megyében kedvezően alakult, de jól közvetitik a gondokat, feszültségeket is. Közéleti munkájuk társadalmi elismertsége nőtt, tevékenységüket a sajtó jól népszerűsítette. Ajánlásainkat - a KB határozata alapján - ugy fogalmazhatjuk meg, hogy a képviselőcsoport mégjobban járuljon hozzá, hogy az országgyűlés eredményesen lássa el a továbbiakban is politikai, társadalmi funkcióját, Váljon raóginkább a nyilt és aktiv politizálás fórumává. Erre kell felkészíteni a képviselő elvtársakat is. Legyen alaposabb helyzetismeretük, tudjanak jobban politizálni, aktivabban, önnállóbban véleményt nyilvánítani. Növeljék részvételüket a törvényalkotásban, amelyre a kétfordulós tárgyalási mód,az alternativ javaslatok és