MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1983
1983. január 4. • 705. őe. - Oldalszámok - 1983. 705. 23.
kh - 14 teni szükséges a középfokú képzés szerkezetét* 1 szakmunkás, szakközépiskolai és gimnáziumi képzés jelenlegi arányait ugy kell módosítani, hogy az általánosan művelő jellegű gimnáziumi kép zés megközelítse az országos átlagot - főleg a fiuk száma növekedjen -, a szakképzésen belül pedig nőjön az érettségit adó iskolatípusokban tanulók száma. Folytatni kell a Stromfeld Szakközépiskola szakmunkásképző jellegének csökkentését, nagyobb teret adva a középiskolai képzési célú szakok bevezetésének. Salgótarjánban, illetve Szécsényben fel kell készülni a gépipari, valamint a mezőgazdasági technikusképzés bevezetésére. Az egészségügyi szakképzésben a jelenlegi kapacitást kell eredményesen működtetni. Reális programot kell kidolgozni az óvónői szakközépiskolások túlképzésének elkerülésére. A szakközépiskoláéban - különösen az ipari jellegüekben - javitani kell a pedagógiai munka szinvonalat. Az ipari szakmunkásképzők között fokozatos szakmai profiltisztítást kell végrehajtani. Elsősorban a párhuzamosan folyó és a kislétszámu szakmákat indokolt koncentrálni. Az ipari szakmunkásképzőkben szakmunkásképzési célú szakközépiskolai osztályokat indokolt működtetni. Pokozatosan növelni kell a nagyüzemek, vállalatok érdekeltségét és felelősségét a szakmunkásképzésben. A regionális jellegű képzésben - mind a szakközépiskola, mind a szakmunkásképzés szintjén - a kölcsönös érdekek figyelembe vételével kell kialakitani a beiskolázási programokat. - A felnőttoktatás jelentősébe nem csökken, sőt - a műveltség hiányait pótló funkciója mellett - erősödik a szakmai át- és továbbképzésben betöltött szerepe. A munka melletti tanulásban változatlanul az iskolarendszerű oktatásnak van nagy jelentősége, de erősiteni kell a szakképzési-továbbképzési központok, a tanfolyam képzési formák, valamint az önképzés szerepét, egymásra épültségét. Racionálisabbá kell tenni a középiskolai felnőttoktatás megyei struktúráját. 2./ A tárói, és személyi feltételek fejlesztésének feladatai - Következetesen kell megvalósítani az általános iskola fejlesztésére vonatkozó megyei programokat, átmeneti megoldásokkal is biztosi-