MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1983
1983. február 15. • 708. őe. - Oldalszámok - 1983. 708. 49.
IV. A szabad idő az emberi élet gazdagításának lehetősége A munkásfiatalok jelentős része munkaidején kívül is dolgozik. Különmunkát vállal, házat épít, kertészkedik, állatokat tart, saját maga, s vele a társadalom anyagi javait gyarapítja. Sokan szükségét 1 érzik annak is, hogy szabad idejükben lehetőséget találjanak ismereteik bővítésére, tudásuk elmélyítésére, az egyéni és a kollektív művelődésre, szórakozásra, a sportolásra. A magyar munkásmozgalom hagyományai hosszú időn keresztül fontos értékként őrizték a munkásművelődés, a testedzés közösségi formáit. E hagyományok felelevenítésével és folytatásával értékes lehetőségek nyílnak meg a munkásfiatalok számára. Ifjúsági szövetségünk fontos feladatának tekinti, hogy az ifjúmunkások körülményeit, igényeit szem előtt tartó, sokszínű művelődési, testedzési, szórakozási lehetőséget kínáljon az egyedülállóknak és a családosoknak egyaránt. A KlSZ-szervezetek: i. Az Edzett Ifjúságért tömegsport-mozgalomra építve, az állami, szakszervezeti és más társadalmi szervekkel együttműködve vegyenek részt a rendszeres üzemi sportélet szervezésében, a Munkahelyi Olimpia megrendezésében. Népszerűsítsék, szervezzék a természetjárást, a túrázást, szervezzenek kirándulásokat, amelyek az ország, a történelmi nevezetességek megismerését és a kikapcsolódást szolgálják. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetségben helye van minden munkásfiatalnak, aki tisztességesen dolgozik és részt vesz közös munkánkban, mozgalmi életünkben. Valamennyi üzemi, munkahelyi KISZ-szervezet dolga és felelőssége úgy tevékenykedni, hogy nőjön a KISZ befolyása a munkásifjúság körében, hogy a fiatal munkások szívesen fogadják a hívó szót, értelmét lássák a KISZ-tagságnak. Minden KISZ-bizottság és -szervezet legyen tudatában annak, hogy a KISZ ereje és tekintélye nagymértékben függ attól, mennyien támogatják céljaink elérését! Ezért úgy kell dolgozniuk, hogy a munkásifjúság soraiból egyre többen vállalják a KISZtagságot. Nagy a felelősségünk azért is, hogy az ifjúmunkások ne csak osztályuk hivatásának, hanem személyes ügyüknek is érezzék a szocialista eszme, a munkáshatalom és a párt szolgálatát. Érjük el, hogy a közéleti tevékenységet vállaló fiatalokat megbecsülés övezze. Tudatos erőfeszítéssel mindent meg kell tennünk azért, hogy a munkásifjúság legjobbjai - szövetségünk bátorításával és ajánlásával - a Magyar Szocialista Munkáspárt soraiba lépjenek. i. A KISZ-szervezetek befolyása és vonzereje mindenekelőtt attól függ, hogy milyen a szervezet programja és munkastílusa. Ezért a KISZ-élet demokratizmusának szélesítésével, a formalizmus elvetésével, az Öntevékenység kibontakoztatásával fejlesszék szervezeti élez. Kezdeményezzék az olyan hagyományos művelődési lehetőségek megőrzését és fejlesztését, mint az amatőr kórusmozgalom, a színjátszás, a képzőművészet. A KISZ területi bizottságai az ifjúmunkásnapok keretében szervezzenek művészeti szemléket, a legjobb együttesek és produkciók számára biztosítsanak további szereplési lehetőségeket. A KISZ Központi Bizottsága évenként egyegy művészeti ágban szervezzen országos ifjúmunkás fesztivált. 3. Segítsék elő, hogy a munkásszállók a közösségi sportés kulturális tevékenység egyik bázisává váljanak, dolgozzanak ki új módszereket is a fiatalok sport- és kulturális igényeinek felkeltésére és kielégítésére. 4. Érvényesítsék befolyásukat annak érdekében, hogy a vállalati ifjúsági klubok programjai megfeleljenek a fiatal munkások művelődési és szórakozási igényeinek. Használják ki a klubok lehetőségeit politikai, ismeretterjesztő és szórakoztató programjaik szervezésére. 5. Küldjenek a munkahelyi közművelődési bizottságokba a fiatal munkások igényeit ismerő, felkészült képviselőket. Lépjenek fel azért, hogy ezek a valós igényeket tükröző programokat dolgozzanak ki. tűket. Építsenek jobban a tagság igényeire, törekvéseire, kezdeményezéseire, a nyílt véleménycserére. x. KISZ-szervezeteink fordítsanak megkülönböztetett figyelmet az üzemükben gyakorlatukat töltő, illetve végző szakmunkástanulókra, az őket képző iskolákkal és más oktatási intézményekkel való kapcsolattartásra. 3. A KISZ szervezetileg és politikailag legyen jelen mindenütt, ahol a munkásfiatalok élnek, dolgoznak, szabad idejüket töltik. A KISZ-szervezetek: - Kezdeményezzék ifjúsági önkormányzati szervek megalakítását a munkásszállásokon, ösztönözzék KISZaktíva szerveződését, KISZ-alapszervezetek megalakítását. - A jövőben a sportegyesületekben és művelődési vagy más tartósan működő ifjúsági közösségekben is alakuljanak KISZ-aktívák, szervezetek, melyek vonják be tevékenységükbe a munkásfiatalokat is. - Programjaikba és a munkahelyi közéletbe vonják be azokat az ifjúmunkásokat is, akik másutt tagjai szövetségünknek. - Fordítsanak különös figyelmet az ingázó fiatalok számára is elérhető, vonzó programok, az életmódjukból adódó sajátosságokat figyelembe vevő szervezeti élet kialakítására. 4. A KISZ szervezetei vegyék tekintetbe, hogy az eltérő életkor, képzettség, szakma, munka- és lakóhelyi körülV. Célunk, hogy egyre több munkásfiatalt megnyerjünk a KISZ ügyének 7