MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1983
1983. december 28. • 730. őe. - Oldalszámok - 1983. 730. 9.
0 ban némi zavar az elnevezésben, a kivitelezésben is, melyet tisztázni kell* A jelentés alapján valóban lehet hiányérzetünk a tanfolyamok munkáját illetően. A KB félidős értékelésében megfogalmazott követelmények magyarázására a pártoktatási fórumokon határozottabban vállalkozni kell és sajátos helyzetük sem jelentheti, hogy az általános követelményeket ne teljesitsük. Alacsonynak tartom a párttagok részvételét a pártoktatásban, Géczi János elvtárs / összefoglaló/ A VB helyesen vállalkozott arra, hogy a pedagógus PB tevékenységének egy nagyon fontos területéről - nevezetesen az ideológiai, politikai képzésről és annak irányitásáról - tárgyaljon. A pártmunka gyakorlata szempontjából is jól határoztunk, amikor a pedagógusok eszmei politikai arculatát elemezzük, hiszen ez közvetlen hatással van a tanuló ifjúságra, a nevelői feladatok jobb teljesítésére. Megállapíthatjuk, hogy ha az előkészitésnél körültekintőbbek vagyunk - az előző napirenddel összekapcsolva, annak gondolatait is figyelembe véve - elkerülhettük volna a kérdések egysiku megközelítését. Sokkal árnyaltabban, kritikusabban kellett volna bemutatni - az értékek elismerése mellett - a pedagógus PB tevékenységét.Az előző napirend igényes, szigorú, önkritikus felfogása itt kevésbé jelenik meg. Tanácsoljuk, hogy az ilyen téma tárgyalásánál ragaszkodjunk jobban a megadott cimhez. A párt különböző fórumait, eszközrendszerét és más tényezőket - állami oktatás össze kellett volna foglalni, Ruzsányi elvtárs figyelmébe ajánljuk azokat a gondolatokat, melyek az anyag szerkesztésére, fogalmazására hangzottak el. A jelentés lehetett volna racionálisabb, tömörebb, a leglényegesebb kérdésekre törekvő, ezáltal a helyzetelemzés, feladatmeghatározás is egyértelműbb. Megállapíthatjuk, hogy a pedagógus PB munkája értékes, jól szolgálja a pedagógusok ideológiai, politikai képzését. A korábbinál nagyobb tudatosság, szervezettség jellemző erre a területre. Érezhető az egységesebb szemlélet kialakulása a párt politikája mellett, az iskolai oktató nevelőmunkában* az ifjúság nevelésében. Ugyanakkor a témáról önkritikusabban kellett volna szólni, mivel a követelmények ma lényegesen magasabbak a pártszervezetekkel szemben is, és a félidős értékeléssel, a növekvő feladatokkal kell szembesíteni tevékenységünket. Ezért javaslom, hogy a jelentő részt a kritikai megjegyzésekkel fogadjuk el, a feladati részt viszont át kell dolgozni.