MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1983
1983. október 11. • 725. őe. - Oldalszámok - 1983. 725. 14.
kat. A PMO az Oktatási*Igazgatósággal, valamint a MUOSZ helyi szervezetével együttműködve - első izben 1984-ben - szervezzen tanfolyamrendszerű továbbképzést a felelős.szerkesztők számára. A megyei pártbizottság az évinditás időszakában adjon tájékoztatást a nagyvállalati központokban szerkesztett üzemi lapok felelős szerkesztői számára a megye előtt álló legfontosabb gazdasági, politikai és ideológiai feladatokról, s igényelje a lapok közreműködését a gyárrészlegekben, telephelyeken folyó tömegpolitikai munkában. A PMO koordinálásával évente kerüljön sor az üzemi sajtó tevékenységének értékelésére. - A járási, városi pártbizottságok a vezető agitátorok fórumain a területükön megjelenő lapok szerkesztői ill. a megyén kivül szerkesztett lapok helyi tudósitói számára rendszeresen adjanak tájékoztatást a terület dolgozóinak életét érintő, őket érdeklő döntésekről s igényeljék a lapok segítségét a döntések megismerését, elfogadtatását szolgáló agitációs munkában. Időszakonként elemezzék, értékeljék egy-egy üzemi lap, hiradó munkáját. - A lapokat, híradókat közvetlenül irányító üzemi párt testűletek következetesebben érvényesítsék az irányitás és ellenőrzés követelményeit. Ahol ez eddig nem történt meg, a felelős szerkesztők, valamint a megyén kivül szerkesztett lapok helyi tudósítóinak pártmegbizatását az arra illetékes pártfórum erősítse meg és értékelje évenként teljesítését. Segítsék, hogy a lapszerkesztési munkát politikailag felkészült, a területi és rétegpolitikai elveknek is megfelelő szerkesztő bizottság segitse. A szerkesztő bizottságok az üzem, intézmény, párttestületének éves munkaprogramjára és az üzem éves tervére támaszkodva készítsenek programot, amely az éves tevékenység alapját képezi. A kollektívák helyzetét, perspektíváját érintő fontos döntések előkészítésének, valamint végrehajtásának segitése érdekében készítsenek részletes agitációs, propaganda tervet. Helyes, ha ezeket a testület, vagy a titkár hagyja jóvá. A pártszervek gondoskodjanak a szerkesztők, szerkesztőbizottságok, tudósítók