MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1982

1982. január 19. • 679. őe. - Oldalszámok - 1982. 679. 9.

szükséges szervezni tanulásukat, önképzésüket, nevelésüket. Minden fórumot, lehetőséget ragadjanak meg, ahol ellenőrizhetik tudásukat. Ne­csak a fiatal, kevés tapasztalattal rendelkezőkre, hanem az idősebb, megfáradt emberekre is figyeljünk. Jobb munkamegosztás valósuljon meg az intézményben. A tárgyi feltételeknél: csökkenteni kell az egyes te­rületeken lévő különbségeket. A megyei pártbizottság feladata, hogy az irányitást igényesebben se­gítse. Kisérjük figyelemmel,a lehetőségeknek megfelelően fokozzuk az Oktatási Igazgatóságon dolgozók politikai, erkölcsi elismerését is. Jobban vonjuk be őket a napi politikai gyakorlat megismerésébe. A tehet­séges emberek beiskolázásában a területi pártszerveket is ösztönözni, segiteni szükséges. Javaslom, hogy a feladati részt a megyei pártbizottság feladataival egészítsük ki, munkaértekezleten, apparátusi értekezleten dolgozzuk fel. A Végrehajtó Bizottság a .jelentést - a vitában elhangzott észrevételek­kel együtt - egyhangúlag elfogadta, az összefoglalóval egyetértett . ' • . .'•-.-•, III. napirend A politikai ünnepségek 1982. I. félévi terve Előadó : Dr. Csongrády Béla elvtárs Javaslat : Április 4 . Az ünnepi megemlékezés a Bányász Művelődési Házban legyen. Ünnepi beszédet: Zsuffa Miklós elvtárs tartsa. A Végrehajtó Bizottság a .javaslatot egyhangúlag elfogadta .

Next

/
Oldalképek
Tartalom