MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1977
1977. november 15. • 565. őe. - Oldalszámok - 1977. 565. 13.
Í3 - 8 beosztásokban az arányuk 4 é"v alatt 34 %-ról 40,2 %-ra emelkedett, :Számuk v az utánpótlási tervekben általában elfogadható, a pártban 41,6 /1974-ben 35/» a gazdaságban 38,7 /32,7/ f a közigazgatás vezető posztjain 34,8 /28,4/ %-ra, a középszintű vezetők körében pedig 7,4 %-kal növekedett. Az utóbbi 4 évben a Politikai Főiskolára került hallgatóknak csaknem 40 %-a eredetileg munkás-paraszt foglalkozású. A megyei káderképző tanfolyamokon az arányuk jó, 28,8 %. Felsőfokú állami iskoláztatásukban az előkészítés*alacsony szinvonalat ezért csak elvétve kerülnek egyetemre. Fejlődésükhöz gyakran a fel- \ tételek nincsenek biztositva, egyesek pedig nem vállalják a vezető tisztséget. 3» /A nők részvétele a vezetésben szerényen, de egyenletesen növekszik. Jelenleg a választott tisztségek 20,3 %-át töltik be. A nőkre vonatkozó képzési, utánpótlási, nevelési tervekben - amelyek 1973-ban minden jelentős területen elkészültek - 4»284 főt, a dolgozó nők lo %-át vették számitásba. Közülük eddig 240 nő került különböző szinteken vezető beosztásba. A káderképzésben 28,5, a tömegpropagandában 33,9 %-os az arányuk, amely lassú, folyamatos növekedést jelent. A célok megvalósítása azonban csak részben sikerült, mivel~e kérdés elsősorban a pártszervek és szervezetek ügye. A jelenlegi középtávú utánpótlási tervekben a legtöbb helyen alacsony az arányuk. Helyenként a vezetésbe, a közéletbe történő bevonásuk, képzésük 6-7 évvel ezelőtti szintjét is nehezen tudják tartani. A kedvezőtlen jelenségekhez hozzájárul, hogy tovább.élnek a konzervatív szemléletek, a nők lebecsülése. Soraikban is megtalálható az önbizalom hiánya, a funkciótól való félelem. Heheziti a helyzetüket, hogy a családi kötelességek nagy része továbbra is a nőket terheli. A társadalmi rendezvények munkaidőn kivüli tartása gyakran megoldhatatlan helyzetbe hozza jelentős részüket. III. A centralizmus és a demokratikus elemek fejlődése a kádermunkában A kádermunkában a fegyelem, a pártellenőrzés és a demokratizmus fejlődő szinvonalon valósul meg. Értelmezésében és alkalmazásában biztató kezdeti lépések történtek. A centralizmus erősödését segítették elő; - A XI. pártkongresszus és Központi Bizottság kádermunkával kapcsolatos határozatainak széleskörű és ismételt feldolgozása nyomán a megye párttagsága és közvéleménye alapvetően ismeri, elfogadja és támogatja