MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1975
1975. július 1. • 503. őe. - Oldalszámok - 1975. 503. 11.
- 11 V. ötéves tervben nagyobb igényeket támasztunk épitőipari vállalataink felé. A legutóbbi tárgyaláson a YB már kritikus észrevételeket tett az állami épitőipar tevékenységére, már akkor jelezte, hogy változtatásokra van szükség. Ezt az igényt és célkitűzést a Gazdaságpolitikai Munkabizottság javaslata jól tükrözi. Javaslom, a VB fejezze ki elismerését, köszönetét a jelentés és az egész téma jó előkészítéséért a résztvevőknek és a Gazdaságpolitikai Munkabizottságnak, hogy ilyen alaposan áttekintette a vállalat helyzetét, tényszerű, reális, jól átgondolt javaslatot készitett. Mindezek fontosságát a jelentés és a vita is megerősítette. Éppen ezért le kell vonnunk a megfelelő következtetéseket, figyelembe véve a EB decemberi határozatát és a IV. ötéves terv célkitűzéseinek megvalósítását. Egyetértek Boros elvtárssal abban, hogy jobban kell érvényesülni a komplex munkának. Padányi elvtárs jól látta a leglényegesebbet - amit a vita is megerősitett -, hogy változtatni kell azon az állásponton, amit a IV. ötéves terv előkészítése során kialakítottunk. Most egyrészt kedvezőbbek a feltételek, másrészt az élet követeli meg, hogy határozottabb lépéseket tegyünk a technológia változtatásában, az ipari háttér megteremtésében. Teljesen egyetértek azon elvtársakkal, akik ugy értelmezik, hogy ez nem egyszerűen csak a vállalat ügye, hanem az V. ötéves terv sikeres teljesítésének ügye is. Az intézkedések, a határozatok, amelyeket a vállalatnak meg kell tennie egyben a megye érdekeit is szolgálják, a népgazdasági érdekekkel is összhangban vannak. Egyetértek Ozsvárt elvtárssal abban, amit a városi pártbizottság nevében elmondott. Tanácsolom, a VB foglaljon állást abban, hogy; - a vállalat a Gazdaságpolitikai Munkabizottság javaslata alapján készitsen egy részletes feladat tervet. Hasznosítsa abban a vitában elhangzottakat. Elképzelésem szerint meg kell keresni a vállalaton belüli okokat és ezeken kell változtatni: