MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1975
1975. április 22. • 499. őe. - Oldalszámok - 1975. 499. 5.
A másik amit nagyon fontos hangsúlyozni, hogy számolni kell azzal, hogy nem a megszokott időpontban kerül sor a választásokra és ez nehezebb, mint a téli vagy az őszi időszak /iskolai szünidő, szabadság/, nagyobb a mozgás, ezért jobban oda kell figyelni az előkészítésre. Az lm 9 II. ponttal alapvetően egyetértek, de a végleges anyagnál rendeznünk kell ezt a részt. Bizonyos értelemben keveredik az a mondanivaló, hogy ismerjük a korábbi választás, illetve kongresszus óta elért eredményeket, majd átcsapunk a XI. kongresszuson megbatározott feladatokra. Tanácsolom, hogy ezt rendezzük; az I. pontban mutassuk be, hogy az 1971. évi választási program, illetve a X. kongresszus határozatainak végrehajtása alapján milyen eredményeket értünk el, részletesebben szólva a társadalompolitikai kérdésekről, a munkásosztály vezető szerepéről, a munkás-paraszt szövetségről, a szocialista nemzeti egységről. Ezeket nem lehet elhagyni, hiszen a kongresszus is részletesen értékelte ezeket az eredményeket. Utalni kell arra, hogy ezeknek az eredményeknek az elérésében milyen nagy szerepe van a különböző állami szerveknek. Tanácsolom, hogy külön is kell szólni arról, hogy a parlamentben hozott jelentős törvények milyen nagy mértékben segítettek hozzá célkitűzéseink eléréséhez. Érzékeltetni kell azokat a gazdaságpolitikai, életszínvonalbeli eredményeket, amelyet a X. kongresszus határozatainak végrehajtása során értünk el. Ugyanakkor szólni kell az ideológiai, kulturális kérdésekről, a nemzetkőzi helyzetről és a békés egymás mellett élés eredményeiről. A II. pontban kell szólni a XI. kongresszuson elfogadott és a Hazafias Népfront Országos Tanácsának választási programjáról. Tanácsolom, hogy itt szintén kisérjük végig az előbbi fejezeteket. A társadalompolitikai, gazdaságpolitikai kérdéseknél népszerűsítsük az V. ötéves tervi célkitü-