MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1975

1975. december 30. • 516. őe. - Oldalszámok - 1975. 516. 72.

- 17 ­4./ A káderutánpótlási tervben szerepelnek azok a dolgozó nők, akiknek vezetővé nevelését, képzését a megyei vég­rehajtó bizottság 1973 augusztus 28-i ülésén névsor szerint jóváhagyott.Ezért hatálytalanítani szükséges a VB, határozat e mellékletét. Határidő: 1975 december 30. Felelős; Matúz József HB. titkár 5./ Évente el kell késziteni a megyei pártbizottság kádercse­re tervét, amely tartalmazza a párt, állami, gazdasági, társadalmi szervek és tömegszervezetek területéről a nyug­dijba, a korengedménnyel nyugállományba kerülőket, valamint a szükséges minőségi kádercseréket. Szigorúan bizalmasként, a végrehajtó bizottság zárt ülésen tárgyalja. Határidő; minden év utolsó negyedéve. Felelős: Matúz József HB, titkár 6./ A járási jogú pártbizottságok 1976 I. félévében készitsék elő, II. félévben vigyék testületi ülés elé a hatáskörük­ben tartozó káderek képzési és továbbképzési tervét és a második vonal megesősitését szolgáló elképzeléseket. Készítéséhez az MB PTO nyújtson szervezett segitséget. Határidő: értelem szerint. Felelős: az MB. PTO, vezetője és a járási, városi PB, I, titkárok. 7./ A Szakszervezetek Nógrád megyei Tanácsa, a KISZ MB, vala­mint a Megyei Tanács készitsék el és testületi ülésen hagy­ják jóvá a jelen terv és felsőbb szerveik instrukciói alap­ján saját feladataikat. Határidő: 1976 december 31. Felelős: az SZMT vezető titkára, a Megyei Tanács elnöke, a KISZ MB, I. titkára. MSZMP MB PÁRT- ÉS TÖMEGSZERVEZETEK OSZTÁLYA

Next

/
Oldalképek
Tartalom