MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1975
1975. november 4. • 512. őe. - Oldalszámok - 1975. 512. 10.
- 9 amire Devcsics elvtárs is kitért, mind a minőség, mind a szállitási fegyelem vonatkozásában. Önálló pontban fogalmazzuk meg azokat az intézkedéseket, melyek szükségesek a személyi feltételek javítására. Javasoljuk, hogy a Kereskedelmi Igazgatóságon belül nagyobb figyelmet forditsanak a szakemberek beállítására. Szükséges intézkedéseket tenni az egyes üzemegységek vezetőinek felelősegének növelésére. Indokolt a tervtelj esités, túlteljesités, a határidő betartása, a minőség javitása érdekében vállaljanak nagyobb felelősséget. Egyetértünk azokkal az intézkedésekkel, melyeket a vállalat vezetője e téren jelzett. A pártszervezetek számára tanácsolom, hogy foglalkozzanak külön e témával, mert a kiegészitő jelentés is mutatja, hogy e kérdést eddig érintőlegesen vizsgálták, A vállalati pártbizottság által elkészitett intézkedési terveket ki kell egésziteni a vitában elhangzott javaslatokkal. Szükségesnek tartjuk ebben megfogalmazni azokat a rövid és középtávú feladatokat, melyeknek végrehajtása az V. ötéves terv megvalósítását elősegiti és megalapozza. Javaslom e témát megtárgyalni a Kohászati Üzemek párttízottságágának is. Készítsenek feladat- vagy ellenőrzési tervet, melyben visszatérnek gzfckngk az elveknek az érvényesítésére, melyek a belső tartalékok felrására, a külkapcsolatok erősítésére, személyi feltételek javitására vonatkoznak, A különböző szervek - szakszervezet, KISZ - munkájában kapjon nagyobb helyet az exporttevékenység segitése, a pártbizottság koordinálja ezzel kapcsolatos munkájukat, A megyei pártbizottság a kért támogatást megadja, a tervtárgyalások során ezt a minisztériumoktól, főhatóságoktól is kérni fogjuk, A VB. az előterjesztést a vitában és az összefoglalóban e lhangzottak alapján egyhangúlag elfogadta.