MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1974

1974. július 30. • 479. őe. - Oldalszámok - 1974. 479. 10.

- 9 ­tevékenységét is értékeljük, felhiva figyelmüket a vita alap­ján a munka hatékonyságának fokozására. Az üOB. PMO. a köze­li napokban fogja tárgyalni a szocialista munkaverseny tömeg­politikai feladatait. Jogos az igény Gotyár elvtárssal 3zemben, hogy egy meghatá­rozott koncepció alapján - ami a Politikai Bizottság igénye is - még színesebben, gazdagabban, serkentőbben adjanak tu­dósításokat. Ezeket a szervezeti intézkedéseket szükséges meg­tenni. A VB. állapítsa meg, hogy a kongresszusi és a felszabadulási munkaverseny beindulása igen kedvező politikai légkörben folyik. Nagyon fontos feladat a kongresszusra való körülte­kintő felkészülés. A X, kongresszus határozatai, a KB. 1972. novemberi állásfoglalása, a KB. egy sor alapvető döntése igen jó politikai hangulatot teremtettek a megye munkássága, a tsz. tagok és más rétegek körében. Ezzel a kedvező politi­kai légkörrel magyarázható, hogy már az országos felhivás előtt történtek spontán kezdeményezések a kongresszus tiszte­letére. Megállapíthatjuk, hogy a dolgozók, a párt, a szakszervezet, a KISZ és a HEH 1 * felhívását kedvezően fogadták. Az SKÜ-ben,a ZBI-ben, az Öblösüveggyárban járva tapasztalhat­tuk, hogy a dolgozók értik a felhivás tartalmát, s a külön­böző lehetőségeket az üzemi pártszervezetek és gazdasági ve­zetők jól hasznosítják. Ennek elismerése mellett indokolt meg­vizsgálni, hogy azokat a követelményeket, amelyeket a Politi­kai Bizottság támasztott a munkaversennyel kapcsolatban, sike­rült-e mindenütt eléggé érvényre juttatni. Azt tartalmazza a Politikai Bizottság határozata, hogy a IV. ötéves terv teljesité3e segitse elő a termelés szervezettsé­gének javulását, a termelékenység növelését, az önköltség csökkentését, a minőségi termékek fokozott előállítását. Tovább kell törekednünk arra, hogy a minőségi követelmények méginkább előtérbe kerüljenek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom