MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1974

1974. június 18. • 476. őe. - Oldalszámok - 1974. 476. 42.

2 1944-ben ismét behivták katonai szolgálatra, azonban több társával együtt megszökött. A csendőri üldöztetés elől állandóan bujkálnia kellett. Ezért csak alkalmi munkát tudott vállalni, állandó munkát nem kapott. A felszabadulást követően azonnal bekapcsolódott a társadal­mi életbe. 1945-ben a helyi Kommunista Párt megbízásából be­lépett a paraszt pártba. Szoros kapcsolatot tartott a kommu­nista párt vezetőségével és 1946-ban több elvtársával együtt belépett a kommunista pártba. Ezt követően megválasztották pártvezetőségi tagnak. Még ebben az évben a pártszervezet tit­kára lett. Funkcióját 1950-ig töltötte be. 1948-ban tagja lett a földigénylő bizottságnak. 1949-ben részt vett a helyi tszcs, megalakitásában, ahol 1950­ben megválasztották a pártszervezet titkárának. E funkciót 1954-ig töltötte be. 1950-1971-ig a helyi tanács végrehajtó bizottságának volt a tagja, közben 1954-1956-ig tsz. elnökként tevékenykedett. Az ellenforradalom ideje alatt is bátran védte a közös tulajdont. A helyi ellenforradalmárok több alkalommal zaklatták, bur­gonyát, sertést követeltek rajta, amit Budapestre akartak szál­litani. A követeléseket megtagadta, amiért életveszélyesen megfenyegették, szidalmazták. Az ellenforradalom leverése után részt vett az MSZMP helyi szervezetének megalakitásában. Ekkor megválasztották vezető­ségi tagnak. Ezt a funkcióját 1968-ig töltötte be. 1959-1960-ban részt vett a helyi termelőszövetkezet szervezé­sében, annak alpitó tagja volt. Megválasztották vezetőségi tagnak. A közrend, közbiztonság területén is aktiv tevékenységet fej­tett ki. Alapitója és jelenleg is tagja az önkéntes rendőr­csoportnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom