MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1973
1973. március 27. • 444. őe. - Oldalszámok - 1973. 444. 22.
- 6 A szocialista tudat és közgondolkodás fejlődésének ütemével kapcsolatban - nagyobbrészt az idősebb korosztályhoz tartozó hallgatók - elégedetlenségüket fejezték ki. Elitélik az olyan kispolgári tulajdonságokat, mint a gerinctelen szolgalelkűség, kritikátlanság, közöny ós az önzés. Ez főleg a pártiskolai tanfolyamokon - ahol homogén párttag közösségek tanulnak együtt - kapott erőteljesen hangot. Ideológiai kérdésekben is főleg itt igényeltek határozottabb fellépést a párttól. Többen ugy vélekednek, hogy az anyagi jólét növekedésétől még jobban leszakadt a tudat szocialista tartalmú fejlődése, s ezt a kispolgáriság jelenségeinek felerősödésével, a közéleti aktivitás csökkenésével magyarázzák, példázzák* E nézetekben is fellelhetők annak az álbaloldali szemléletnek az elemei, amely a tömegek szocialista tudatát, a dolgozók anyagi és szellemi gyarapodásától félti. Ugyanakkor tapasztalható az is, hogy a valóban meglévő negativ jelenségeket túlértékelik, általánositják. Valamennyi tanfolyamunkon feldolgoztuk az SZKP XXIV.kongreszszus és a szocialista gazdasági integráció alapvető dokumentumának - a KGST komplex programjával kapcsolatos anyagokat, Tapasztalataink a Szovjetunió iránti megnövekedett érdeklődést, az SZKP és a szovjet kormány tekintélyének erősödésót igazolják. A nemzetközi politika kedvező fordulatát egyebek mellett, főleg a Szovjetunió erőfeszítéseivel, céltudatos tevékenységével magyarázzák. Hallgatóink a nemzetközi kommunista mozgalom, és a szocialista világrendszer megosztottságáért a kinai politikai vezetést teszik felelőssé. Egyre erőteljesebben fogalmazódnak meg az aggályok és az a kivánság, hogy nagyobb ütemben haladjunk a nemzetközi kommunista mozgalom egysége helyreállítása, és a szocialista integráció határozott fejlesztése területén is előre.