MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1973
1973. március 13. • 443. őe. - Oldalszámok - 1973. 443. 8.
tot döntő többségük feldolgozta, de egyes helyeken ez késett, pl. az egyes nagyüzemekben, tanácsoknál, stb. Ezt jobban exponálni kellene. De előfordult olyan eset is, hogy a határozat nem került feldolgozásra, pl. egyes uj üzemeknél. Véleményünk szerint az ifjúságpolitikai" határozat mélyebb ismerete az alapszervezetek vezetőségére jellemző, a tagság soraiban már nem. Hogy feladataink és tennivalóink ismerete minden szinten szegényesebb, különösen nagy gond ez a KISZben, hiszen a fluktuáció miatt a vezetők nagyrésze is eltávozott. A PB. anyag elkészítéséhez javaslataim a következők: Jobban kellene hangsúlyozni a pártszervek munkájában az ifjúsági téma fontosságát. Jobban figyelemmel kellene kisérni a KISZ-ben működő kommunisták megbízatásának teljesítését. A KISZ-nek nagyon komoly feladatai vannak, amelyeket csak hosszabb távon lehet véglegesen megvalósítani. Árnyaltabban kellene megitélni a KISZ káderhelyzetét. Ha egy KISZ tag a pártba lép, s ott nem megfelelő a munkája, ez nem ok olyan megállapításra, hogy a KISZ rossz kádereket nevel. Addig amíg az lesz a KISZ titkár, aki a legjobban ráér, a minőség kérdését erősen befolyásolja. Ez a pártnak is komoly gondot jelent, ha a vezetők utánpótlását tekintjük. Nem szól az előterjesztés az úttörő szövetségben végzett munkánkról. A KISZ szervezetek érzik a pártirányítás hatékony segítségét, de jobban érvényesüljön, hogy az ifjúság témája vizsgálódási szempont és nem reszort kérdés. Az ifjúság megítéléséről: A párthatározat is kihangsúlyozta, hogy a KISZ és az ifjúság a jövő nemzedéke, de része a jelennek is. Gond az, hogy keveset foglalkozunk eredményeik propagálásával. Élénkebb agitációs tevékenységre van szükség a fiatalok között. Növekedett az alkotó munka tisztelete az ifjúság körében. A fizikai munka megbecsülése is nőtt, de az iránta megnyil. / .