MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1972
1972. november 21. • 434. őe. - Oldalszámok - 1972. 434. 27.
27 gyalni fogja részletesebben, elemezni fogja a tszek pénzügyi helyzetét, gazdálkodását. Hangsúlyozni kell, hogy az ujabb,ismételten szanált tsz-ek nagy problémát jelentenek, A már 2-3-szor szanált fszék az emberek hangulatára kihatnak. Ezért ugy gondolom, hogy indokoltnak azok a tanácsok, amiket az elvtársak itt elmondottak. Ezeket nem kivánom külön ismertetni. Azt javaslom, hogy mindezeket a javaslatokat a VB, fogadja el. Döntsön abban, hogy november 28-án a járási első titkári és MB,osztályvezetői értekezleten vegyenek részt a járási hivatalok elnökei és a tsz, szövetségek vezetői. Erre az értekezletre Lipták Sándor és Herencsényi elvtársak készüljenek fel, mondják el a feladatokat ugy, ahogyan most itt elhangzott. Különösen a gazdasági vonatkozású kérdéseket hangsúlyozzák, A pártszervekkel kapcsolatos tennivalókat is beszéljük meg, A VB, elismeri azt a segitséget, amit az utóbbi években a MÉM-tői kaptunk, mégis kérjük - nehéz helyzetünkre való tekintettel - a további támogatást. Mi is megtssszük persze a szükséges lépéseket. Az ismételten szanált sz-ekhez kérjük változatlanul az állami támogatást. Kérjük, vegyék figyelembe azt is, hogy a kedvezőtlen időjárás igen rosszul érintett bennünket, A VB, az előterjesztést az elhangzott kiegészítésekkel együtt egyhangúlag elfogadta.