MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1972

1972. november 8. • 433. őe. - Oldalszámok - 1972. 433. 56.

Sí - 13 ­"átállniok" és beilleszkedniük az uj környezetbe. Ezért a KISz­szervezetek ós a fiatalok között nehezebb a kapcsolattartás, a tagsági viszony huzamosabb fenntartása. A mozgások és az átigazolások közben sok fiatal "eltűnik" a KISz­ből. Megyénkben 196G-ban 3644 fővel, 1969-ben 2771 fővel és 1972. I. félévben 951 fővel volt kevesebb az alapszervezetekbe érkezett, mint a távozó KI3z-tag. A nagyszámú lemorzsolódás 03 a magas fluktuáció elsősorban az alapszervezetek jelentős részénél meglévő problémákból: a szines, eleven programok és közösségi élet hiányából következik. Szert a KI3z-tagok jelentős része a munkahely, szolgálati hely, stb. változásokat "kihasználva" kimarad a KISz-ből. %ndezek kö­vetkeztében a fiatalok zöménél csökkent a KISz-ben eltöltött évek száma, többségük tagsági viszonya 4-5 évi munka után megszűnik. III. A Kloz-t agyággal szemben támasztott erkölcsi, politikai követ él­ményei: fokozásával, a szervező munka .javításával tovább kell nö­velni a lCI5z taglétszámát és befolyását a megye fiataljai között . A KIGz munka minden szintjén - a taglétszám és a tagfelvétel ala­pos elemzése után - a következő főbb elvek legyenek a meghatáro­zók a tagépitésben: 1./ A Klíiz szervezeti erejét - az ifjúsági szervezetek előtt ál­ló, növekvő feladatoknak megfelelően - a politikai és tömeg­szervezeti vonások dialektikus egységében kell fejleszteni. A politikai nevelőmunka elsődlegességének megtartása mellett a KIoz taglétszáma lényegesen növelhető megyénkben. 2./ A Kloz-tagság összetétele tükrözze a megye ifjúságának tár­sadalmi rétegződését. Tovább kell javitani a KISz szervezett­ségét, mindenekelőtt az ipari üzemekben és a mezőgazdaság­ban dolgozó fiataloknál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom