MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1971
1971. január 19. • 384. őe. - Oldalszámok - 1971. 384. 27.
- 11 - A meglévő lehetőségek kihasználásával jelentős mértékben növekedett a lakosság ellátásának színvonala, meggyorsultközségeink, városaink fejlődése. Továbbra is problémát okoz azonban, hogy a; - területi, megyei szerveink alapvetően a gazdálkodás területén csak a fejlesztési lehetőségek alakulását vizsgálják, ugyanaltkór az egyéb források /költségvetés/, elemzése nem kap súlyának megfelelő szerepet; - nem vizsgálják kellően a helyi források bővítésének lehetőségét, a fejlesztési kérdésele megoldásának módját elsősorban a központi támogatásban keresik, továbbra is hat a régi gazdálkodás maradványa; - a nagyközségek kialakulása mellett átmenetileg zavart, bizonytalanságot okozott a járási tanácsok szerepének változása. Ebből adódóan az alsóba fokú tanácsaink a szükségesnél kevesebb támogatásban részesültek. 4./ A kereskedelem politika hatása a f ogya sztásra; A lakosság pénzbevétele 1970-ben előre láthatólag mintegy 8 és fél százalékkal haladja meg az előző év bevételét, ennek következtében megyénk kiskereskedelmi forgalma 12 %-kál növekedik, a tervezettnél gyorsabb ütemben. Továbbá mintegy 24 százalékkal emelkedett a? OTP állományunk, /várhatóan eléri a 64o millió forintot/,. á kereskedelmi forgalmon belül tovább folytatódott az előző évek tendenciája,.?* szövetkezeti kereskedelem részaránya 52,5 i^~ra emelkedett. Az 19?o-es év tapasztalatai alapján előrehaladást sikerült elérni' - Javult kereskedelmi vállalataink készlet-gazdálkodása, csökkent a hiánycikkek száma..