MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1971
1971. november 23. • 407. őe. - Oldalszámok - 1971. 407. 60.
- 8 3./ Megvizsgáljuk és a megyei tanács vezetőinek is megvizsgálásra javasoljuk a közös tanácsok eddigi működésének tapasztalatait, tevékenységük továbbfejlesztésével kapcsolatos feladatokat. Akol a lehetőségek adottak, ott további közös tanácsok létrehozásának előkészítését kezdeményezzük. 4./ Számolva azzal, hogy 1973. első felében esedékessé válik a tanácsok ujjáválasztása, elkészitjük ennek részletes intézkedési tervét, megkezdjük a káderek kiválasztását, a választások politikai és szervezeti előkészítését, 5./ A megyei párt VB, ez év decemberében tárgyalja a BM, szervek munkájára vonatkozó, 197o. novemberi KB. határozat végrehajtásának állását. Gondoskodunk arról, hogy a megyei BM. szervek pártbizottsága és a hozzátartozó pártalapszervezetek ugyancsak megtárgyalják a határozat realizálásával kapcsolatos további feladatokat . 6./ 1972-ben.számolunk a megyénket jelentősen érintő polgári védelmi gyakorlattal. Ennek előkészítését és lebonyolítását folyamatosan ellenőrizzük, s arról a végrehajtó bizottságot tájékoztatjuk. 7./ Megvizsgáljuk, majd a VB-nek megtárgyalásra javasoljuk a törvényesség helyzetének alakulását a megyében, különös tekintettel az erőszakos jellegű és a fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények előfordulására. Pártgazdasági és ügykezelési feladatok: 1./ A módositott tagdíjfizetési rend tapasztalatait, a tagdijmunka feladatait párt VB. ülésen megvitatjuk.