MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1971

1971. augusztus 17. • 400. őe. - Oldalszámok - 1971. 400. 50.

k/ gzijxiíz 1 bemutatók A színházi program össaeállitásánál meg kell vizsgálni az eddigi lehetőségei; bővítését, Tárgyalásokat jcell folytatni buda{*effti színházakkal, hogy mai témájú darabjaikat Salgótarjánban is mutas­sák be. A városi Tanács kezdeményezze egy salgótarjáni doku­mentum dráma megíricát. A mii megírásával - a már ko­rábban folytatott megbeszélések alapján - Tasr Ferenc iró^, a Debreceni Csokonai Szinház igazgatóját bizzuk meg. c/ Vetélkedők, .találkozok, bemutatók - A Szakszervezetek Nógrád megyei Tanácsa kezdö­máiíiyczze a S-OT dijae költök országos találko­zóját ás tanácskozását a Költészet Napján, és munkásfiatalok országos versmondó versenyét. Ennek lebonyolitác ":, országos nápszerüsitáse érdekében tárgyalásokat kell folytatni a Magyar Televízió illetékes vezetó'ivel is. - A Magyar Rádióval történt előzetes tárgyalások alapján biztocitjuk a Magyar Eádió több egye­nesadásból álló népzenei Fesztiváljának Salgó­tarjánba való megrendezését. - A Szakszervezetek Nógrád megyei Tanácsa, a me­gyei Tanács Müvelódásügyi Osztálya ás a Szak­munkástanuló Intését Igazgatósága ssgitségével meg kell szervezni a szocialista brigádok, ko-

Next

/
Oldalképek
Tartalom