MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1971
1971. július 20. • 398. őe. - Oldalszámok - 1971. 398. 4.
- 3 addig jutottak el, miszerint néhány pártszervezetnél megfogalmazták, hogy többet kell tenni az ifjúsággal való foglalkozás területén. Hogy konkrétan, helyileg mit kell tenni nekik, ez már hiányzik a tervből. Több járási szerv sem határozta meg feladatát ebben a témában, Valamennyi megyei szerv kidolgozta saját tennivalóit, de járási szinten még sok a probléma. Községi szinten a tanácsoknál is több helyen érdemben foglalkoztak a kérdéssel és hoztak határozatot. Viszont sok,helyen még nem határozták meg a konkrét tennivalókat. Elsősorban azokon a területeken van eredmény, ahol megyei tanácsi határozat, vagy központi irányelvek kötelezték a tanácsot erre a munkára, A pénzösszegek felhasználásánál jelentős problémák vannak, a tanácsok elsősorban a sportra adják a nagyobb összeget és csak keveset juttatnak a KISz és úttörőmozgalom számára. A községi tanácsoknál az olyan területen van eredmény elsősorban, amire költségvetés készült és központi előírások is kötelezik őket. A különböző klubok, kultúrházak építésében nem tudunk előre jutni a salgótarjáni járásban. A szácsényi ás a rétsági járás jobban él ezzel a lehetőséggel. Sok községi tanácsot megkerestünk a társulások utján történő építés kérdésével, de a salgótarjáni járásban ebben sem jutottunk előre. A Hazafias Népfront ás az MHSz sem alakította ki még állásfoglalását az ifjúságpolitikai kérdésekkel kapcsolatosan. Tapasztalatunk az, hogy s pártszervezetek jelentős része ezt.a határozatot csak a KISz feladatakánt fogja.fel. Nincs meg az a társadalmi munkamegosztás az ifjúság nevelésében, ami jó néhány járásban már jelentkezik a megyében, A gazdasági, tanácsi és pártvezetők a kérdést elintézték azzal, hogy egyszer hozzá-