MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1970
1970. június 9. • 369. őe. - Oldalszámok - 1970. 369. 19.
- 18 Kérem, hogy ezeknek az eredményeknek adjunk hangot a területen. Aa élőmunkával és a bérkérdéssel való gazdálkodásnál további íe szitések lesznek ebben az évben: az abszolút bérösszeget akkor emelheti a gyár, ha az 1 főre eső termelékenység nő. Erre min denképpen rá kell állni és aki hamarabb érti ezt meg, az nyer rajta. Tanácsolom: kérni kell a városi, járási és üzemi pártbizottsá goktól, hogy külön-külön vizsgálják meg a termelékenység vonatkozásában az üzemeket. Pl. a mélyépítők lényegesen kevesebbet dolgoznak és több bért kapnak, mint a többi munkások. örülnénk annak, ha az üzemi pártbizottságok,esucsvezetőségek vezetőivel szót tudnánk érteni. Nekünk kell politikailag maga sabb igényeket támasztani velük szemben és konkrétan végig vinni a feladatokat". A VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁG A II& NAPIRENDI PONTOT EGYHANGÚLAG EL FOGADJA ^ ! III. EGYEBEK : a./ Géczy Imre elvtárs pártbüntetésének eltörlése . A VB. a JAVASLATTAL EGYETÉRTŐ b./ A Gazdaságpolitikai Osztály tevékenységének eddigi tapasztalatai. Jedlicska Gyula elvtárs: A Politikai Bizottság határozata nyomán Nógrád és Szolnok megyében sor került az ipari és mezőgazdasági osztály összevonására. Tapasztalataink szerint a munka azóta javult. A Politikai Bizottság a napokban ugy döntött, hogy a többi megyék is vonják ősszé a X. kongresszusig az ipari és mezőgazdasági; osztályokat^ A VB.A BEJELENTÉST TUDOMÁSUL VESZI.