MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1970
1970. június 9. • 369. őe. - Oldalszámok - 1970. 369. 7.
* - 6 Bátortalan az anyag, a problémákhoz a leírtaknál sokkal köze lebb kell kerülni! Van arra erőnk, hogy meg tudjuk határozni , melyek azok a körzetek, ahol pl. minőségi gabona-termelésre tudunk beállni? Szól az anyag az állattenyésztésről, azonban bátortalanul, pedig ebben nem tévedhetünk*' Tudjuk, melyik körzetben lehet a szarvasmarhatenyésztést beindítania Ugyanez vonatkozik a gyümölcs-é és csonthéjasok termesztésére , valamint a legelőn* erdőre, stb. Előre lehet látni, mennyi az a terület,amelyet ki kell venni a mezőgazdasági termelésből. Inkább a legelő telepítést kell szorgalmaznunk, mint az erdősítést. Konkrét megfogalmazás szükséges. Javasolom az anyagban világosan megfogalmazni, hogy a megyében mik a termelésfejlesztés fő irányai, melyek a fő célkitűzéseink. A főirányzat az állattenyésztés, ezen belül a szarvasmarhaté nyésztés kell, hogy legyen. Idetartozik a juhtenyésztés is. Ha ezt kimondjuk, ennek kell alárendelni a növénytermelésünket, a beruházási politikánkat, a mellék- és segédüzemági tevékenysé günketf. Egyetértek azzal, hogy a kenyérgabonát ki kell emelni. De arra választ nem ad az anyag, hogy mi lesz a megyében lévő 8-9.000 kh. rozsvetés területtel? Ha ez kiesik, komoly gondokat fog okozni 1 .* Megfelelő ajánlást kell tennünk az árpatermelésre vonatkozólag az üzemek felé, jelenleg teljes a bizonytalansági* "Ipari növények termesztését a termelési feltételek szabják meg'* - mondja ki az anyag. Ez azonban nem tétel a megyében . Mindössze 3.000 kh-n termelünk cukorrépát. Azonban, ahol dohányt termelünk, ott tétel, hiszen az üzemek a dohánytermelésre és feldolgozásra vannak berendezkedve. Az anyag nem ad választ arra sem, hogy mi lesz a sorsa a megyében a kukorica-temelésnek^ kilépünk-e és teljesen kivonjuk-e a forgalomból a kukoricát?