MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1970

1970. január 6. • 358. őe. - Oldalszámok - 1970. 358. 62.

(oh - 3 ­Mérsékelni kell az alapító tagok leszerelését. Arra kell törekedni, hogy minél többen maradjanak a testületben* Meg­felelő arányban biztositani kell a termelőszövetkezeti tagok felvételét. A bányák visszafejlesztéséből adódóan továbbra is a nagybátonyi és a kistérenyei körzetből kell felvenni a munkásőröket, A mátranováki körzetben az odatelepült üzem létszámát figyelembe véve kell a szervezőmunkához számba verni a felvételre kerülő munkásőr-jelöltek számát. 3»/ Megfelelő tervszerűséggel folyamatossá kell tenni a parancs­nokok politikai képzését. A lehetőséghez mérten minél többet pártiskolára kell közülük küldeni*. 4,/ A kiképzési követelmények tovább növekednek a társadalmi parancsnokok iránt, iízért fontos feladat azok másirányu tár­sadalmi munkáját csökkenteni. A pártbizottságok ismételten vizsgálják meg a parancsnokok leterheltségét és tegyék meg a szükséges intézkedéseket. 5 # / A városi-járási pártbizottságok tegyék meg a szükséges intéz­kedést, hogy a kiképzés és a termelés összhangja biztosított legyen, érvényesüljön. A helyi sajátosságok figyelembe véte­lével tervezzék meg a kiképzési napokat. A bázisok illetékes titkárai és gazdaságvezetői biztosítsák a hiánytalan megjele­nést a foglalkozásokon, A kiképzést személyesen látogatásaik­kal is segítsék. 6./ Továbbra is biztosítani kell az egységek, alegységek politikai tájákoztatásat. Figyelemmel kell kisérni, hogy a munkásőr elv­társakat milyen politikai kérdések foglalkoztatják, reagál­janak azokra, tartsanak részükre konzultációkat, előadásokat, 7./ A felszabadulás 25. évfordulójának megünneplését megfelelő szervezettséggel biztositani kell, fel kell használni a mun­kásőrök nevelésére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom