MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1970
1970. március 17. • 363. őe. - Oldalszámok - 1970. 363. 63.
•LA -i Á X p, z J^a, t_ jó _ az Általános i ; og„ asz^ási és Értékesítő, Takarék- és Lakásszövetkezetek Megyei Szövetsége megalakulásának előkészítéséről. 1, k Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánynak a szövetkezetekre és azek szövetségére vonatkozó loo3/1969 sz, határozata . alapján kidolgozásra került a szövetségi alapszabály-minta. Az alapszabály-minta és a szövetség uj feladata lehetővé teszi a szövetkezeti demokrácia régi formáinak olyan uj formákkal való felcserélését, amely megfelel «z uj gazdasági mechanizmusból adódó korszerű szövetkezetpolitikai elveknek, T A Megyei Szövőtség választott testületeire vonatkozó javaslataink összeállításánál az alábbi főbb elvekből indultunk ki: - a szövetkezeti mozgalom alapvető szervei és önálló egységei maguk a fogyasztási-, takarék- és lakásszövetkezetek, és osakis erre épülhetnek - a föderációs és a képviseleti elveknek megfelelően - a szövetség testületei; - a gazdasági és társadalmi funkciókat alapvetően a szövetkezetek látják el. Ezért a szövetség tevékenysége a szövetkezetek igényeiből indulhat ki és feladata a szövetkezetek gazdasági és társadalmi fejlődésének szolgálata. A Megyei Szövetség uj alapszabály-tervezetét a szakágazatok küldött- /köz/gyűléseiken megtárgyalták és az abban foglaltakkal egyetértettek,' Jóváhagyás vér;-üt a f. hó 19,-én tartandó megyei küldöttgyűlésre, töffvé ryősségi jóváhagyás végett pedig 1970, március 24,-én a Megyei Tanács VB, ülésre beterjesztjük, 2, A Szövetség választott testületeinek személyi összetételét - a Megyei Pártbizottság GPO-val együttesen - a Járási Pártbizottság pkkal megbeszéltük. Az egyeztetett vélemények alapján javaslatunkat az alábbiak szerint tesszük meg: ./. ^37/32 péld.