MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1969
1969. április 1. • 339. őe. - Oldalszámok - 1969. 339. 38.
- Az elmúlt időszakban sok problémát okozott, hogy különböző szinteken az érdekek másképpen jelentkeztek, ez komoly érdekellentéteket szült. /Tiszapalkonyára,szén elhelyezés, az EMSz radikális leépülés mellett foglalt állást etbé/ - Sok gondot jelentett a hármas kategorizálás elfogadtatása is, ez kétoldalú— an jelentkezett• Egyrészt a munkások, másrészt az I. II.-es kategóriába tartozó vezetők részétől. - 1966-tól a vállalaton belül az áthelyezések, átszervezések, összevonások folyamatként jelentkeztek, illetve jelentkeznek, ez nagy megterhelést jelentett. Már eddig több aknát kellett megszüntetni, vagy azért mert szén— vagyona kifogyott, vagy mert üzemeltetése nagyon gazdaságtalan* Az áthelyezésüknél az elején és a legutóbbi áthwlyeaéseknél voltak problémák, amelyeknek lerendezése mindenekelőtt a mozgalmi.szerveket terhelték. Évenként az átheiyotófci létszám sokszár főt tesz ki. Jelentősebb átszervezések is történtek, t - Kistoronyé és Mizserfa.bányaüzemek összevonása. /196?. január 1./ - Vállalat Igazgatóságán,osztályok összevonása. /1968. január 1./ - Zagyva-Mátranovák-Misserfa bányaüzemek összevonása. /1969. január 1./ - Uj osztály, illetve irodák létrehozása, /JL969. január 1./ Ezek az összevonások sem voltak zökkenőmentesek. - Az uj gazdasági mechanizmusból fakadó uj követelményeknek megfelelően a vállalatvezetés ós a pártbizottság is törekszik az uj munkamódszerek kialakítására. Egyes kérdésekben nem sikerült a teljes összhangot megteremteni. /bérezés, káderok áthelyezése stb./ Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy egyrészt egymás között, de mindenekelőtt lefelé az üzemek felé az információs rendszeren változtatni, javítani kell. Az üzemek vezetői nincsenek eléggé bevonva a vállalati szintű kérdések megtárgyalásába, a különböző megoldási lehetőségek kimunkálásába, érdekeltebbé kell tenni őket anyagilag a vállalat eredményeinek alakulásától. 9 4