MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1969

1969. október 14. • 353. őe. - Oldalszámok - 1969. 353. 6.

Véleményünk szerint az egész gazdaság irányítási rend­szer hatását alapos elemzés alá kell venni-* a népmüvelés területén. A belépődíjak olyan befolyásoló tényezőit kel­lene alkalmazni, amely más oldalon kedvezően hatna. Azt is fel kell vetni, hogy nagyon kiszorultak a régi, hagyományos öntevékeny csoportok a kultúrházakból. Ezt vizsgálat tárgyává kell tenni az állami szerveinknek. Például, amig Bujákon nem volt kultúrház, volt együttes, most pedig fordított a helyzet. Véleményem szerint ehhez a következő tényezők járulnak hozzá: - szakember hiány, amit első helyre tennék; - kevés az anyagi lehetőség. Saját bevételükből kell fenntartani a csportot. Nagyon kismértékű támoga­tást kapnak a szakemberekj - nem megfelelő az irányitás• Az anyagi erők felhasználása se minden esetben a legcélsze­rűbb, szükségessé válik egy határozott irányvonal. A kultu­rális alap helyes felhasználása érdekében a közös program kidolgozását javaslom ez elősegitené a kulturális élet fel­lendülését a községekben. Az anyag hasznosítása jó szolgálatot tehet a népművelési munka továbbfejlesztése terén. Sok jó javaslat van az anyag­ban, amit az elkövetkezendő időben figyelembe kell vennünk. Devcsics Miklós elvtárs, a Rétsági JB, I. titkára: Az anyag aktualitásával kapcsolatban a következőket szeret­ném elmondani: Azért is aktuális ez a téma, mert a közeljövőben a járási párt-végrehajtó bizottsági üléseken is napirendre kerül. Az uj gazdaság-irányitási rendszerben a népmüvelés és kul­turális ágazat anyagi finanszírozásában is változott a

Next

/
Oldalképek
Tartalom