MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1968
1968. április 19. • 313. őe. - Oldalszámok - 1968. 313. 18.
a vállalatszerű, önálló gazdálkodás feltételei lassan alakulnak ki. A "tovább a lenini utón" azt jelenti, hogy mindazt, ani elavult, kikapcsoljuk, a ugyanakkor továbbfejlesztjük ag rárpolitikánkat is, legfőképpen pedig változtatunk gazda ->• ságlrányitási rendszerünkön olyan mértékben és jelleggel , amilyen mértékben az szükséges. A jövőben és már jelenleg is, alapvetően gazdasági eszkö zökkel történik a mezőgazdaság irányítása. A központi döntések fokozatosan egyre ritkábbak, ugyanakkor átfogóbbak , jobban előkészítettek és nagyobb súlyúak lesznek. Ezzel egyidőben lényegesen növekszik a vállalatok, tsz-ek öntevékenysége, önállósága a gazdasági döntésekben. A felsorolt főbb elvek gyakorlati negwalósitása szükségessé tette a tanácsok mezőgazdasági szakigazgatási szervei nek átszervezését, a tsz-ek önigazgatásának továbbfejlesztésót| a területi szövetségek létrehozását. A tanácsi szakigazgatás irányitási területe - a területi felelősség növelése érdekében - a növény- és állategész ségtfigyi állomások, valamint a földhivatal bekapcsolásával bővült, a pénzügyi szervek uj hatásköröket, feladatokat kaptak. A negyei szerveknek megfelelő járási hivatalok , csoportok, megbízottak hálózata ugyancsak kialakult.Megitélósünk szerint a tanácsi szervezetben a közigazgatási feladatokat értő, a mezőgazdaság irányításában gyakorlattal rendelkező, a szövetkezeti mozgalmat szolgáló elvtár sak maradtak. Az átszervezés í a lehetőségekhez képest, viszonylag lansan valósult meg. Még ma is gond az élelmiszeripar irányításának, a földhivatalok elhelyezésének megöl datlansága. A termelőszövetkezetek önigazgatása a megjelent törvények kel /tss-törvény, földtörvény/, a kialakitott közgazdasági