MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1968
1968. április 19. • 313. őe. - Oldalszámok - 1968. 313. 8.
Harmadik napirend; Meghívottak; Szabó Béla és Birkás Iván rendőrőrnagy elvtársak. Lipták Gyula elvtárs; /Kiegészítés/ Az 5. oldal 2. bekezdését javasolom kiegészíteni, hogy "nyilt ellenséges propagandát folytató egyének nincsenek." A 8. oldal 1. bekezdésében az anyag az értelmiség nyugati orientációjáról szól, itt elsősorban a műszaki értelmiségre és az orvosokra gondolunk. Az egyéni utazások az Összlétszámon belül csökkentek az csoportos utazások javára. Az anyag felveti, hogy esetenként felelős beosztású vezetők is agitáltak és szerveztek nyugati utazást. Konkrétan arra gondolunk, hogy például az egészségügyi intézmények megkapták a csoport kiutazási engedélyt, s hogy olcsóbb legyen az utazás, igyekeztek 4-o főt szervezni, fiat semmiesetre sem tudjuk helyeselni. Szocialista relációban kellene magukat jobban aktivizálni. Felülvizsgáltuk a fontos és bizalmas munkakörben dolgozó személyek politikai alapállását. Korhatár eset merült fel, ahol nem tudtunk adminisztratív intézkedést tenni. Perspektívában ésszerű az állami vonalról kiszorítani a nem megfelelő személyeket. Dr. Lakatos József elvtárs; Az utóbbi időben igen ritkán fordul elő olyan ellenséges tevékenység, amely ügyészi intézkedést igényelne. Egyetértek azzal, hogy amennyiben megtévedt emberek tesznek olyan kijelentéseket, amelyek az ellenséges fellazító tevékenységbe vágnak, elsősorban politikai meggyőző munkával kell élni, de a tudatos ellenséges tevékenység ellen adminisztratív módon kell fellépni. A nyugatra utazás az elmúlt két évben az alábbiak szerint alakult: minden 5oo. munkás, minden 5o. pedagógus és minden 2o. értelmiségi, s minden 5. orvos járt nyugaton. A csoportos utazásokra nagyobb figyelmet kell fordítani, szükséges a megfelelő ellenőrzés, a fegyelmezett magatartás biztosítása. Megnőtt a Romániába való utazás lehetősége, ezért számítani kell, hogy nacionalista nézeteket hoznak be. Fokozni kell az éberséget, fel kell lépni a közömbösség ellen, nem szabad tűrni, hogy gyalázkodó kijelentéseket tegyenek. Az anyagban szerepel, hogy öt olyan személy dolgozik a kulturális élet területén, akik ellen politikai bűncselekmények miatt bírósági eljárás volt lefolytatva, s jelenleg becsületes, lojális magatartást tanúsítanak. Ezzel nem értek egyet, az illetékes vállalatoknak megfelelő intézkedéseket kell foganatosítani.