MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1968
1968. szeptember 20. • 324. őe. - Oldalszámok - 1968. 324. 6.
- 4 íróasztal mellett megalkotni egy politikai koncepciót nem lehet, azt csak az információs csatornákon keresztül beérkező jelzésekre épitve lehet elvégezni. Maga a reform kiváltja az állami, gazdasági területek nagyobb önállóságét. A minisztériumok és vállalatok között a régi összekötő csatorna megszűnt, amiből a választott testületek éltek . Ennek uj formáját kell keresni. Áz országos fejlesztési elképzelések kialakítása végett kell egy országos csatorna is, amit a megyei pártbizottságok kapnak meg. Ez még jelenleg hiányzik a megyei politika reális kialakításához, Áz információ eddigi szinvonalat fejleszteni kell. Meg kell kö vetélni azoktól, akiktől kapjuk az információt, hogy elemzőbben, több politikai tartalommal adják felénk. Jogos igény, hogy csak előzetes tájékozódás után szabad testületi ülés elé vinni egy témát. Erre példa, hogy a Karancs Presszóban kellett megtudnom: a KGM. nem meri a GB. elé vinni a Centrolit-ügyet, hanem uj koncepciót alakit ki, mely szerint, mivel Dunaújvárosnak 600.©00 Ft. fejlesztési alapja van, a Centrolit-telepites ott fog megtörténni. Lehetetlen dolog, hogy erről központi tájékoztatást nem kapunk. Ha elkészül a EB, határozata, a munkatervünkben kapjon helyet és újra hozzuk be VB. ülés elé. Kérem Hévizi elvtársat, hogy amenynyiben lehetőség lesz rá, 1 státuszt kapjanak a megyei pártbi zottságok az információs tevékenység elvégzésére, mivel a jelenlegi gyakorlat szerint a PTO-PMO ezt közösen végzi. Ha az információs csatornák beindulnak, megyei szinten a beérkező anyagot feldolgozni nagyon nehéz lesz, ezért jelezzük segitségkérésűn ket a Központ felé. A 4-5 javaslatot kivesszük az anyagból és mint kérést tolmácsoljuk a Központ felé. Javasolom a VB-nak az előterjesztés fentiekkel való kiegészitését és elfogadását, A Végrehajtó Bizottság az I.napirendi pontot egyhangúlag elfogadja.