MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1967

1967. július 1. • 292. őe. - Oldalszámok - 1967. 292. 18.

- 16 ­Jedlicska Gyula elvtáes összefoglalója: A jelentést és a határozati részt fogadjuk el, a kisebb belső mó ­dositásokra később visszatérünk. Azt az általános fejlődést, ami az utóbbi években mutatkozott, a YB elismeri. Hozzáfűzi azonban, hogy elég nagy lamaradást kellett nekünk behozni mind az objektiv, mind a szubjektiv feltételeket illetően. Az alapállás a Szúnyog elvtársék felé az, hogy a munka, amit végeztek, jó, de harciasabbá, következetesebbé kellene tenni a jövőben. Szúnyog elvtárs beosztása nem hivatalnoki munka, hanem ez mozgalom a javából, s ebben az egész apparátust és a kapcsolódó szerveket állándóan.permaneneiában kell tartani, a kérdések helyes megoldása érdekében*? A falusi sportmozgalomra fordítsunk az elkövetkező időben nagyobb figyelmet, azzal, hogy,a pártszervezetek tevékenységében is erő ­sitsük ezt a területet. Egyet lehet azzal.is érteni, hogy a fiatalok, általában a diákok sportolását jobban vegyük kézbe. Az anyagban is van arra utalás , hogy kevés szép rendezvényünk volt az ( utóbbi években. Sokkal job­ban kellene mozgósítani a fiatalokat. A káder-kérdésekről kevés szó esett, erre térjünk vissza. Alaposan gondoljátok át Szúnyog elvtárs a káderfejlesztési problémákat, kit hogyan kell minősíteni, stb. A PTO-val konzultálni kell. Ami az obj-ektumokat, sportlétesítményeket illeti, .javasolom,hogy tovább kell tevékenykedni az adott keretek között. Ebben az évben nincs arra remény, hogy nafeyobb pénzösszeget tudnánk garantálni , mert ezt az objektiv helyzet.nem teszi lehetővé. Inkább oda biztosítsunk -beruházást, ami gyorsan megtérül, s az exportot, a fizetési mérleget javítja. Ebben a felső vezetésnek igaza van. A gazdasági rendszer uj formáira való áttérésnél bizo­nyos tartalékolást kell megvalósítani. A kérdést ugy kell felfogni, hogy az uj gazdasági mechanizmus nem befolyásolja negatívan a sportlétesítmények megvalósítását, még ak­kor sem, hogy 1-2 évvel kitolódnak esetleg a határidők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom