MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1966

1966. január 25. • 252. őe. - Oldalszámok - 1966. 252. 39.

»38­Örvendetesnek tartom - különösen megyénk szempontjából - a terüle­ti tervezésre való fokozott figyelést. A több éve tartó viták el ­döntése érdekében egyértelműen mondja ki a határozat, hogy a készí­tett terveket országosan vitassák meg és azok emelkedjenek az al ­só és felső vezetés számára határozat jellegűvé. Egyetértek azzal, hogy az anyag kihangsúlyozza:a szükságes intéz­k édeseket társadalmi szükségszerűségből kell megtenni. Amikor a részintézkedések nyilvánosságra kerülnek, annak magyarázata a társadalmi szükségességből induljon ki és ne osztályérdekekre hi­vatkozzon, mert abból az osztályok közötti feszültség származik minden esetben. Emiitették az elvtársak, hogy a termelőerők fejlődése nem tudja ellensúlyozni a jelenlegi munkaerő helyzetet a termelőszövetkeze­tekben. Igaz, hogy a III,ötéves terv során az iparnak a létszáma csak korlátozottan emelkedhet, a fiatalokra az iparnak továbbra is szükséges lesz, úgyszintén minőségi cserére. Ez helyes, de ellensúlyozni kell a termelőeszközök fokozottabb biztosításával. Ehhez a rendelkezésre álló alapok nem elegendők. Ezt azért tar* tom érdemesnek megemlítene, mert tudom, hogy magasabb szinten is polemizálnak e kérdésen. Amennyiben a tsz-ekben a bérezést és a szociális juttatásokat közelhazzuk az ipari szinthez, még akkor sem tudunk a falusi la­kosságnak annyit biztosítani, mint az ipari lakosságnak a váró ­sokban. Meghatározott fejlődést kell előirányozni a mezőgazdaságban, s meg kell határozni, hogy mennyi lehet a termelőszövetkezetekben a havi fizetés. Ehhez természetesen meg kell teremteni a felté­teleket. Jedlicska Gyula elvtárs, MB, megyei titkár. A magam részéről nem összefoglalót kivánok tartani, mivel az volt az alapvető cél, hogy a Központi Bizottság által elfogadott i ­rányelvekről vitatkozzunk, s ezt az egész anyagot juttatjuk fel az illetékes központi szerveknek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom