MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1966

1966. november 4. • 274. őe. - Oldalszámok - 1966. 274. 11.

- 9 ­El kell érni, hogy üzemi területen feleslegesen ne hangoztas­sák a mechanizmust, ahol viszont "bevezették, ott igyekezzenek konkrétan értékelni annak hatását. Jelenleg többet "beszélnek a mechanizmusról, mint az adott feladatok végrehajtásáról* Ándó Gyula elvtárs: Egyetértek a Jedlicska elvtárs által mondottakkal. Az elmúlt 4 év alatt rendkívüli módon megnőtt az önállóság a központi szervek részéről, de ez elmondható az alsótt pártszervekre vo­natkozóan is. Véleményem szerint "bírtunk élni a növekvő önál ­lósággal a "beszámolási időszakban. Megítélésem szerint, különösen a nagyobb anyagoknál, helyesek és célszerűek voltak a járási titkárokkal előzetesen tartott konzultációk. Ezt a gyakorlatot a jövőben is folytassuk. Azonban jónéhány határozat.elkészítése elhúzódik, későn kerül ki, időszerűségétől veszít. Javasolom, hogy a YB-ülés után leg­alátt 2 héttel készüljön el a határozat és jusson le az illeté­kes szervhez végrehajtás céljától. /Pl. a tsz-pártszervezetek tevékenységéről szóló anyag határozatának végrehajtása 9 hóna ­pig húzódott/. A határozatok végrehajtása, ellenőrzése érdekében mi rendszere­sen tájékoztatjuk a titkárokat a soronlévő problémákról, ezt pozitívnak tartjuk, a jövőben is folytatjuk. A 4 év alatt keveset vettük igénybe a határozatok egységes ér­telmezése és végrehajtása szempontjától a párták úivákat. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az eddig megrendezett nagyak­tivák jól szolgálják az ügyet. Javasolom 2 évenként nagy párt­aktivát tartani járásoktan. /Pl. igen sikeresek voltak a sport­vonalon tartott kommunista nagyaktivák/. » Ugy érzem, van nálunk tizonyos "értekezleti utón való vezetéá? Van egy kérdésten állásfoglalás, megtárgyaljuk, ezzel kész,le­zárult. Ezek nem szolgálják a határozat végrehajtását.

Next

/
Oldalképek
Tartalom