MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1965

1965. február 12. • 224. őe. - Oldalszámok - 1965. 224. 66.

Hagy számban vontunk bn a képzésbe értelmiségieket, elsősor­ban vezető^ be osztású orvobükat, pedagógusokat, tanácsi dol­gozókat, az utóbbi két tanévben növekvő arányban gazdas-ági Vezető- és középkádereket„ Utóbbiak közül 12o, az iskolaigaz­gatók közül 60 az Esti Egyetem hallgatója. Az.orvosok közül 4o fő végezte, illetve végzi a 3 éves tagozatot, A hallgatói létszám az 1962, július 2o-i határozat óta loo %--• kai növekedett. Ez főként a balassagyarmati és pásztói tagoza­tok kifejlesztésének eredménye 9 qmolyek együttesen az összlét­szám 5o %-éii adják, kiterjesztve az Esti egyetemi képzés kere­teit olyan uj rétegekre ia, amelyeknek közlekedési nehézségek miatt nem lett volna lehetőségük a központi tagozat látogatá­sára* A létszám növelésébon mind az Esti Egyetem egészét, mind az I. évfolyamra történő beiskolázást tokintve az 5 éves fej­lesztési tervben elfogadott Ütemet meghaladva léptünk olőre, sőt a folyó oktatási óv elején már túlszárnyaltuk az 5 éves időszakban előirányzott legmagasabb létszámkeretet is, A hallgatói létszám növekedése alapvetően pozitiv tény, mart kiterjeszti a marxista oktatás kereteit, de vannak negativ ol­dalai is, amelyoket nem lehet figyelmen kivül hagynij a/ Az Esti Egyetemi felvétel iránti igény nem növekedett a, létszámkeretek növelésének mértékében. Bár az 1962. jul» 2o-i VB határozat után rjokkal tervszerűbb lett a JB-ok mozgósító munkája, kifejlődött a M-L Középfokú iskoláinak., hálózata, 1964-ben mégis kevesebben jelentkeztek az I* év­folyamra, mint 1962-ben<, V A jelentkezett 216 főből felvételt nyert 195, ami azt je- ­lenti, hogy szűrés tulajdonképpen alig van, ezért az elő­képzettségi hiányosságok a tanulás első időszakában Jltköznek ki. 0/ Ennek következtében viszonylag magas a tanulmányaikat meg­szakítók aránya, főleg az I. évfolyamon, A félévben kima­radt 38 főből 31 már az első negyedévben lemorzsolódott,

Next

/
Oldalképek
Tartalom