MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1964

1964. június 19. • 205. őe. - Oldalszámok - 1964. 205. 18.

* * esetenként már torzításokkal is találkoztunk. Ersekvadkdk ten például 15-2o kg kukorica ellopása miatt 15 tagtól meg<\ vonták a prémium 5o %-át, ami fejenként 5-6 mázsa kukorioát, összesen pedig kb. 80 mázsa kukoricát tesz ki. Fejlődik a termelőszövetkezeti demokrácia is, bár itt még elég sok hiányosság tapasztalható. A tsz tagság tudatbeli fejlődéséről tanúskodik az egyre javuló munkamorál, amit az is igazol, hogy a munkamulasztás miatti kártéritések szá­ma minimálisra csökkent. Itt természetesen jelentős szere­pe vr.n az ösztönzőbb jövedelemelosztásnak is. Utóvizsgálataink egyébként azt igazolják, hogy termelőszö­vetkezeteink nagyobb része komolyan vette a korábbi ügyé­szi intézkedéseket és igyekeztek a feltárt hiányosságokat megszüntetni. Megállapításunk szerint a tsz-ek vezetőiben megvan az igye­kezet a törvénynek megfelelő, eredményesebb működésre, de ­nehézséget okoz a kádereik képzettségének hiányossága. Ezt a hiányosságot a járási tanáosok mezőgazdasági osztályai alaposabb ellenőrzéssel, instruáló munkával enyhíteni tud-' nák, de az erre való törekvésük nem kielégítő. Kiszállása­ik sokssor csupán látogatásjellogü, nem tárják fel a hiba-­kat és nem lépnek fel a szabálytalanságok ellen. Itt egyéb­kent utalni lehet arra is, hogy a mezőgazdasági osztályok dolgozói sem rendelkeznek megfelelő képzettséggel és nem is törekednek eléggé szakismeretük gyarapítására. III. Az ipar területén elsősorban a szerződések teljesítésének elmaradásából eredő károk miatt kiszabott bírságok és köt­bérek okait, azok megszüntet és érc irányuló intézkedéseket,-­valamint az ezekből keletkezett károk felelős személyre va­ló áthárításának törvényességét vizsgáltuk. Megvizsgáltuk

Next

/
Oldalképek
Tartalom